Szabadi István (szerk.): „Mindenek jó rendel és ékesen légyenek Ti Közöttetek...” A Békés-Bánáti, Bihari, Érmelléki és Nagybányai Református Egyházmegyék vagyonösszeírási jegyzőkönyvei 1809 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 19. (Debrecen, 2016)

Bihari Egyházmegye

& BIHARI EGYHÁZMEGYE * 3° Oskola Ház Szobával, Konyhával, Classissal, nád kerítéssel. Szántó földje három fordulóban, minden fordulóban két öreg Köblös. Hogy ezek így vágynak, nevünk alá írásával, s Ekklésiánk szokott petséttjével is bizonyíttyuk. 1809ben Mártius 12dlk napján. Balog Pál mk. P.H. Phdktor assessor Curátor Nagy Sámuel mk. P.H. Szebeny Dániel msk. Kotsis Márton mk. * Nyüved Mi alább írtak, a Nyüvedi Reformata Ekklésiának külső, ’s belső Elöljárói, a Feő Tiszteletű Superintendentia rendeléséhez képpest, elő akarvánn adni, mitsoda ingó, ’s ingatlan jószágokkal bírjon most meg nevezett Ekklésiánk, mint tulajdonival, e következő pontokba kívántuk elő számlálni. 1., Vagyon eggy téglából épült Templomunk, a mellyet a múlt 1808dlk esztendőbe, fundamentomától fogva más helyre kezdettünk építteni, és Jó Istenünk kegyelmes segedelméből már fedél alá is vettünk. 2., Vagyon két Harangunk, mellyek közzül a kissebbik közönséges költségenn öntetett 1637. esztendőbenn, a második pedig ugyan tsak az Ekklésia közönséges költségénn öntetett 1773. esztendőbenn. 3., Templomunkat régi hellyéről más helyre építtetvénn, a régi Templom hely keritésestől meg maradt az Ekklésia hasznára. 4., A Tamási fordulóba, vagy dűlőbe van az Ekklésiának három köblös földje, mellyet az emberek emlékezetére mindenkor dézma, és szolgálat nélkül bírtunk, és használtunk. 5., A Pelbárthidi fordulóba van az Ekklésiának két darab földje, az eggyik két köblös, a másik tíz vékás, ezeket is eleitől fogva dézma, és szolgálat nélkül használtuk. 6., Ugyan azon földnek a végibe van eggy ember vágó kaszállója az Ekklésiának. 7., A Temetőbe termeni szokott füvet is mindenkor az Ekklésia részire kaszáltuk. 81

Next

/
Thumbnails
Contents