Szabadi István (szerk.): „Mindenek jó rendel és ékesen légyenek Ti Közöttetek...” A Békés-Bánáti, Bihari, Érmelléki és Nagybányai Református Egyházmegyék vagyonösszeírási jegyzőkönyvei 1809 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 19. (Debrecen, 2016)

Bihari Egyházmegye

* BIHARI EGYHÁZMEGYE * 8° Leányok Tanítója háza utánn van, mindenik fordulóba 2 ~ két köblös szántó földje, és 3 köblös kaszállója. [a 9. hiányzik!] 10° A fellyebb említett Parochiális, Rectorális, és Leányok Tanítója Házához tartozó földek és kaszállók, jóllehet az 1803dlk esztendőbeli a Lakosok közt való határ fel osztásnak alkalmatoságával más hellyekre jutottak, mint az előtt voltak, de a quantitása azoknak a földeknek annyi volt az 1803dlk esztendő előtt való időkben is, vagy annyi földeknek birtokában voltak az említett Ekklésiai személyek az előtt való esztendőkben is, a mennyi quantitása földek sub nro. 69 7° 8? ki vannak téve, a mint erre a mostan Ekklésiánkba élő emberek közül a leg öregebbek emlékezhetnek, és ezeknek a földeknek birtokába való lételeket ezeknek a személyeknek, maga boldog emlékezetű Beöthy János Úr, mint a Henczidai Határnak törvényes Földes Ura, mégis erősítette, még pedig az akkori föld fel osztásakor ott adatta ki, ahol az Ekkl.a Elöl Járói jónak ítélték. 11° Ezen Szántó földekért, Kaszállókért a Földes Uraság sem Terrágiumot sem Robotot, soha semmi szín vagy praetextus alatt ad Hominum memoriam, sem az Ekklésiától, sem a Lakosoktól, sem a Communitastól, sem senkitől nem kívánt, most sem kíván, sem dézmát annak terméséből soha sem adtunk, most sem adunk. 12° Magának az úgy nevezett Ekklésiának jövedelme az a 10 vagy 12 köböl búza, a mely sub nomine Papbér szedődik a Hellységben a gazdáktól, ebből ki fízetődvén a Belső személyek, marad 10 vagy 12 köböl az Ekklésiának. Pénz is szedődik a Hellységben, ebből is kifizetődvén a Belső személyek, marad az Eklésiának valami 20 vagy 22 Vftja . 13° A Parajta nevű szőllős kertbe van fél kapa alja szőllője, 12 sorbol álló, ezt a Prédikátor használja, minden dézma nélkül. 14° A Sakramentomokhoz tartozó Klenódiomotskái ím e következendők: 1° Vagyon öt Kanna Czinből, az egyik nagyobb mint egy 3 itzés, mely 3 lábonn áll, és egy oroszlán forma mindenik lába, a hárma kisebb, mint egy két két itzések. A kissebbik ótska mint egy másfél itzés. 2° Vagyon két pohár ezüstből, a nagyobbikön illyen írás van: Henczidai Ref. Sz. Ekklésia számára N. Nagy János Úr maga költségéiül vette A. D. 1766. - A kissebbik talpas arannyal futatva, minden inscriptio nélkül. 3° Vagyon ón tányér 3, az első ovális figurájú, melynek belső kerületin illyen írás van: N. Török György Uram Henczidai Ekklésiának 1736. A második ennél nagyobb újj, vétetett az Ekkl.a költségénn 1785. A 3dlk ótska a mellynek az alján illyen írás van: a Henczidai Ekklésiáé. 66

Next

/
Thumbnails
Contents