Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Szatmári Egyházmegye

c« SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE so

Rimaszombatban, majd a kolozsvári ref. Kollégiumban végeztem, s theologiai tanulmányaimat a kolozsvári ref. theologián, hol lelkészi oklevelet és felszentelést nyertem 1906-ban.

Egy évi segéd lelkészkedés (Magyarfenes, Kolozs megye) után rendes lelkész lettem a Kaczkói (Dési egyházmegye) körlelkészség törpe egyházainak s 30 szórványának (1907). A 95 %-ban román lakosságú területen elszórt híveim között legfőbb feladatomnak ismertem a hívek magyarságának megtartását, s nemzeti szellemű erősítését, s a kicsiny egyházak életlehetőségének biztosítását, s fennmaradását. E végből a kaczkói templomot renováltattam, újból fedettem, az egyházi épületeket, s melléképületeit (Kaczkón, Nagyilondán) kerítéseit megújíttattam, gyümölcsöseit (Kaczkó, Peleske) újból ültettem, harangot szereztem a peleskei leányegyháznak, az elszakadás után elemi iskolát szerveztem, ahol csak lehetett (Kaczkó, Nagyilonda), anyaegyházzá emeltettem a nagyilondai leányegyházat, s látogatásaimmal, személyes felkereséssel, pastorácioval igyekeztem a nagy területen elszórt, s az elszakadó után lelkileg megrendült híveimet öszetartani, s bennök a hitet, s a jobb jövő reményét fenntartani.

1929. szeptember 29én foglaltam el állásomat Szamosdarán. A még nagyrészt égetetlen templomtéglát kiégettettem, s behordattam. Választanom kellett a templomépítés vagy iskola renoválás között, mely miatt az iskola bezárása fenyegetett. Az iskola mellett döntöttem, melyre a megszállás alatt elsősorban volt szükség.

Az iskolaépület megújítása, új felszerelése a híveim ellenkezését sőt egyesek durva támadását váltotta ki, mely ellen a polgári hatóságnál kerestem menedéket. A turbulens elemek elnyerték büntetésüket, ebből azonban harag, s újabbi támadások következtek.

Az oláh hatóság iskolánkat bezárta (1935), s fél évi szaladgálás, s bukaresti tárgyalások után sikerült csak az iskola működését biztosítani. Kevés pihenő után (1936) az iskolánk ellen törő oláh hatóságok ellenem támadtak, s ötször kellett megjárnom egy év alatt a kolozsvári hadbíróságot az iskolai évzáró vizsga miatt, melyet tiltott összejövetelnek minősítettek. 1936-ban jött iskolánkhoz egy Adorján Mihály nevű tanító, anarchistikus, összeférhetetlen természetű, előbbi állásából is elmozdított ember, ki egy évi működés után teljesen felforgatta az egyház rendjét, s békéjét. Egyházhatóságunk itteni állásából elmozdította, majd tanítói állásától véglegesen megfosztotta, mire Adorján denucziálások, feljelentések, a polgári perek végtelen özönével árasztotta el egyházunkat, s egyházhatóságainkat. A presbyterium Adorján mellé állt, megtagadja az engedelmességet, miből a presbyterium felfüggesztése, s gondnokság alá helyezése következett (1938.) Egyház, iskola, pusztulásnak nézett elébe, melyből csak a bekövetkezett imperium változás, Adorján távozása, s a turbulens elemek háttérbe szorítása mentette meg egyházközségünket.

*

495