Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Szatmári Egyházmegye

ea SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE eo Penyige Sarkady Ferenc Született 1895. június 6. Szamosszegen Szatmár megyében földművelő szülőktől. 12 testvére közül a legidősebb, akit szülei kereskedelmi pályán szánván 1907-ben a mátészalkai polgári iskolába adnak, hogy a kereskedelmi pályához szükséges előtanulmányokat megszerezhesse. Egy évi polgári iskolai tanulmány után a sárospataki ref. főgimnáziumba kerül s ott elvégezve gimnáziumi tanulmányait 1915-ben érettségi vizsgát tett. 1915. szeptemberében beiratkozik a Sárospataki ref. theológiára s ott végezvén tanulmányait 1920-ban első lelkészképesítő vizsgálatot tesz, s mint segédlelkész 1920. okt. 17-én Túristvándiba megy az akkori esperes-lelkész Sipos József oldala mellé. 1922. szept. 13-án lelkészi oklevelet nyervén a mándi gyülekezet azonnal meghívja lelkipásztorául. 1922. dec. 17-én elfoglalván állásást ott működik 1930. október 31-ig. 1930. október 31-én a szomszédos penyigei lelkésszel cseréli meg szolgálati helyét, ugyanis Fekete Antal penyigei lelkész nem tudván békességben élni gyülekezetével a felsőbb hatóság állás cserére utasította s a penyigei presbitérium a cserét Sarkady Ferenc mándi lelkésszel mondotta ki, aki azt elfogadván 8 évi munkálkodás után Mándot Penyigével cserélte el. Ez időtől kezdve Sarkady Ferenc lelkész működik a penyigei gyülekezetben. 1922. dec. 12.-én feleségül veszi Szeles Zsuzsánna túristvándii tanítónőt. Öt évi házasság után látván hogy Isten nem áldja meg gyermekkel házassági szövetségöket 1927-ben egy kis rokon fiút Szeles Sándort 12 hónapos korában magukhoz vesznek, akit gondoznak, nevelnek. 1933-ban megválasztották egyh. megyei tanügyi bizottsági, 1942-ben számvevőszéki tagnak. Tagja a községi képviselő testületnek és az építtető bizottságnak. * Pusztadaróc Fekete Rezső lelkipásztor 1910. november 24-én születtem Hosszúmezőn, Máramaros vármegyében. Szüleim tisztes földműves emberek. Az elemi iskolának 6 osztályát végeztem el a hosszúmezői ref. iskolában. Gimnáziumi tanulmányomat a máramarosszigeti román gimnáziumban kezdtem. Innen csakhamar magyar gimnáziumba kerültem, a nagyenyedi Bethlen Kollégiumba. Itt is végeztem a középiskolát. A teológiai tanulmányokat a kolozsvári Teológián végeztem. Itt szereztem lelkészi oklevelet is. 491

Next

/
Thumbnails
Contents