Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Szatmári Egyházmegye

C3 SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE eo teljes egyhangúsággal és nagy lelkesedéssel meghívta és megválasztotta rendes lelkésznek. Állását 1940. február hó 3.-án foglalta el, s azóta Nagyszekeresen működik. A megválasztás évében meg is nősült, 1940. november 2.-án. Felesége Komoróczy Borbála, ki Hodászon született 1920. július 10.-én. * Nábrád Dienes László Született 1911. okt. 7. Szamosszeg Szatmár megyében, földműves szülőktől. Apja: Dienes Imre, anyja: Puskás Piroska. Az első két gimnáziumot Fehérgyarmaton, a cseh megszálláskor Beregszászból odamenekült gimnáziumban végezte 1922 - 1924, a többi 6 osztályt a debreceni ref. főgimnáziumban, ahol 1930 júniusában érettségizett jeles eredménnyel. Theológiai tanulmányait szintén Debrecenben végezte 1930 - 1934. Káp­­láni vizsgát 1934 szeptemberében tett jeles eredménnyel, papi vizsgát 1936 szeptemberében jó eredménnyel. Kápláni vizsga után szülőfalujába, Szamosszegre megy segédlelkésznek s ott marad 1934. okt.l. - 1935. febr. 1,­­ig. Innen Nábrádra kerül és 1935. febr. 1. - 1936. nov. 1.-ig itt működik, mint segédlelkész Tóth Sándor a szatmári egyházmegye esperese mellett, 1936. nov. 1.-től pedig mint rendes lelkész. Megnősült 1936. okt. 21.-én, beiktatást és esküvőt egy napon tartván. Tóth Sándor szeretett esperes elődje leányát, Katalint vette feleségül, ki 1912. nov. 14.-én született Túristvándiban, Szatmár m. Óvónői oklevele van s jelenben a panyolai áll. óvodánál működik, mely Nábrádnak szomszéd községe. Ezen házasságból eddig két gyermek született: László-Dénes 1938. jan. 2.-én és András 1939. okt. 22.-én. Egyházközségünkben él még Tóth Sándor esperes - lelkész özvegye és Molnár Miklós lelkész özvegye. * Óvári Fehér Bertalan Nagyecseden 1889. október 1.-én születtem. Elemi iskoláimat Nagyecseden és Mátészalkán végeztem. Középiskoláimat Szatmáron. A theologiát Debreczenben. Theologiai tanulmányaim bevégzése után 1914-től 1917. június 6.-ig Hódmezővásárhelyen, 1917. jún. 6.-tól ugyanezen év júl. 12.-ig Mátészalkán voltam s. lelkész. Ugyanezen év júl. 12.-től a mai napig Óváriban rendes lelkész. 488

Next

/
Thumbnails
Contents