Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Szatmári Egyházmegye

OS SZATMÁRI EGYHÁZMEGYE so meg, hogy „az Isten megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint”. Ezen idő alatt 2 jegyzőt többszöri felfüggesztés után, mint hatóságilag bizalmatlannak nyilvánított egyént, kényszer útján nyugdíjaztak, egy jegyzőt pedig iszákos, erkölcstelen életmódja miatt eltávolítottak, illetve elhelyeztek Nagyarból. Nagyar, 1942. június 27. * Nagygéc Várkonyi-Szilágyi Imre Születtem: 1908. augusztus 31.-én a Bihar megyei Székelyhíd községben. Édesapám: Szilágyi Imre nyug. ref. tanító, édesanyám néhai Szentgyörgyi Mária debreceni születésű, a híres debreceni orvosíró Szentgyörgyi József testvérének leszármazottja. Édesapám szülőfalujában Konyár községben tanítóskodott legtovább, mintegy 27 évig. Ott is ment nyugdíjba. 1908.-tól 1935-ig működött ott, egy ízben az 5 tanerős ref. iskolának igazgatója volt. Négyen voltunk testvérek. Mindannyiónkat taníttattak szüléink. A legidősebb testvér: Sándor 1938-ban vitorlázó repülőgépével lezuhant s két napi nagy szenvedés után meghalt. O egyébként gépészmérnöki tanulmányokat folytatott, tanulmányait azonban halála miatt nem fejezhette be. Két húgom Lenke és Mária kereskedelmi érettségit tett s előbbi Dr. Gallé Gábor hadnagy levente körzetparancsnok felesége, utóbbi édesapám házánál él, onnan jár hivatalba. Magam a konyári ref. elemi népiskola 4. osztályának elvégzése után 1918 szeptemberében a debreceni ref. főgimnáziumba iratkoztam be, ott jártam ki mind a nyolc gimnáziumi osztályt, ott tettem le az érettségit is. 1927. szept. 9.-én iratkoztam be a debreceni Tisza István Tudomány Egyetem theologiai fakultására. Oklevelemet a tiszántúli ref. egyházkerület lelkészképesítő bizottságától nyertem; az első lelkészi vizsgát 1931. október 8.-án, a másodikat 1933. október 13.-án tettem le. 1931. október 20.-tól 1932. szeptember 30.-ig Földesen, Kiss Sándor mellett voltam segédlelkész. 1932. október 1.-től 1933. január 12.-ig Baja Mihály debreceni lelkipásztor mellé voltam segédlelkésznek bejegyezve, mely idő alatt az Országos Református Szeretetszövetség taggyűjtő munkájában vettem részt. 1933. január 15.-én a Heves Megyei Tiszaigar községbe rendelt ki Dr. Baltazár Dezső püspök, az elöregedett Kajári Ferenc lelkipásztor mellé. Itt káplánkodtam november 30.-ig. 1933. december 1.-től 1934. január 1.-ig Kolozsváry Kiss László debreceni lelkész fogadott el bejegyzett segédlelkészének, míg 1934. január 1.-én a Szatmár megyei Ura község ref. leányegyházának lettem önálló segédlelkésze. Innen választott meg egyhangú 486

Next

/
Thumbnails
Contents