Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Nagyszalontai Egyházmegye

es NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE so esperes mellett esperesi segédlelkész, 1936. jún. 1-től 1937. nov. 27-ig Sarkadon, mint hitoktató segédlelkész szolgáltam. Körösnagyharsányban igen nagy harcok árán 23 pályázó közül pótválasztáson 5 szótöbbséggel választottak meg. Beiktatásom 1937. nov. 28- án volt. Nős és családos ember vagyok. Feleségem Kocsér Piroska oki. középiskolai term.-, és földrajz szakos tanár. Ő született 1910. jan. 18-án Gesztely Zemplén m. községben, hol édesapja Kocsár István igazgató tanító. Édesanyja néhai Nagy Piroska. Esküdtünk 1936. aug. 5-én Gesztelyen, s Sarkadon mint nős káplán szolgáltam. Ott született első gyermekem: Piroska Gizella 1937. ápr. 25-én. Második gyermekem: Noémi Judith Körös­nagyharsányban született 1938. júl. 7-én. Harmadik gyermekem: Zoltán Zsolt a berettyóúj falusi közkórházban született 1940. ápr. 24-én. Jelenleg már 5-ik éve vagyok harsányi lelkész. * Körösszakái Szűcs Endre Körösszakáiban szolgál 1934 óta. Született Kismarja községben 1903. dec. 18-án (Bihar m.). Atyja: Szűcs Kálmán ref. tanító, anyja: Vargha Ilona. Középiskoláit Kisvárdán végezte. Érettségit tett 1924-ben. 1924. okt. 1. - 1926. szept. 1-ig Rétközberencsen Balla Ferenc főjegyző oldalán jegyző gyakornok. 1926-ban a debreceni theológiára iratkozik be. 1931. febr. 6-án teszi az I. lelkészképesítő vizsgát, 1930. okt. 1-től 1931. aug. 1-ig Tiszakanyáron Veizer Károly lelkész mellett segédlelkészi szolgálatot teljesít. 1931. szept. 1-től 1934. június 1-ig Komádiban Perecz István lelkész mellett segédlelkész. II. lelkészképesítő vizsgát tesz 1934. febr. havában s ugyanezén év ápr. 29-én a körösszakáli ref. egyh. választja meg egyhangú szavazással lelkipásztorául. Fölszenteltetett 1934. májusában. Körösszakáli hivatalába Perecz István e.m. főjegyző iktatja be 1934. június 3-án. 1938. május 12-én nőül veszi néhai Seress Gáspár tanító és monoki Kiss Eszter leányát Seress Jolánt. Gyermekei: Éva Klára, született 1939. június 17.; Anikó Jolán szül. 1941. márc. 11. * Körösszegapáti Kalmár László Születtem Krasznaszentmiklóson (Szatmár m.) 1895. év szeptember 20- án, néh. Kalmár Ferenc és Szentkirályi Erzsébet szülőktől. Elemi iskolai 438

Next

/
Thumbnails
Contents