Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Nagykárolyi Egyházmegye
cs NAGYKÁROLYI EGYHÁZMEGYE so Gönczy Sándor Nagykárolyi református lelkipásztor született Tyúkod községben Szatmár vm. 1891. jún. 9-én, Gönczy Sándor tyukodi ref. lelkipásztor és Szendy Gizella szülőktől. Középiskolai tanulmányait a szatmári ref. főgimnáziumban és a debreceni református kollégiumban végezte. Érettségit tett Szatmáron 1911-ben, majd a debreceni Kollégiumban s debreceni M. kir. Tisza István tudományegyetem theol. fakultásán elvégezte a theológiát, s. lelkészi vizsgát tett 1915-ben, lelkészi képesítést nyert Debrecenben 1917. év szeptember hó 29. napján. Mint IV. éves theológus exmittált segédlelkész volt Biharfélegyházán, majd Fehérgyarmaton. Az első lelkészképesítő vizsga után Érmihályfalvára neveztetett ki s. lelkésznek, s 1915. júl. 1-től 1917. nov. 1-ig ott működött, s onnan Nagyváradra ment, hol 1918. febr. 1-ig mint s. lelkész s ismét Érmihályfalvára került, s mint s. lelkész működött 1918. júl. 1-ig. Innen választatott meg 1918. máj. 18-án Nagykárolyba rendes lelkésznek s lelkészi állását 1918. nov. hó 24-én az első világháborút követő összeomlás idején a forrongó történelmi időkben foglalta el. Átélte a kommunizmust, majd amikor Nagykároly oláh megszállás alá került 1919. ápr. 19-én, az idegen uralom alatt nagyon sok meghurcoltatáson ment keresztül. Ötször volt letartóztatva, tizenkétszer állították hadbíróság elé. 1921. febr. 12-től 1921. okt. hó 8-ig a kolozsvári katonai fogházban összeesküvés vádja miatt vizsgálati fogságban volt. A fogságból kiszabadulása után 1921. dec. hó 14-én nőül vette Végh Margitot, az érmihályfalvai esperes-lelkész leányát. Házasságukból három gyermek született, egy leány és két fiú. Első fiú gyermekük meghalt 2 hetes korában. Az oláh megszállás alatt nagyon sokat küzdött és harcolt a felekezeti iskolák megtartásáért s ennek a célnak érdekében óriási áldozatot is hozott. Úgy is mint lelkész, úgy is mint az elnyomás alatt sokat szenvedett magyarság mindig bátor s erős lelkű, soha nem csüggedő vezére rendíthetetlenül őrt állott helyén s inkább vállalta a meghurcoltatást, letartóztatást, börtönt, mintsem őrhelyét elhagyja s hűségesen kitartott a súlyos megpróbáltatások között. Az egyházi életben tevékeny részt vett, előbb, mint egyházmegyei jegyző, belmissziói előadó, majd egyházmegyei főjegyző és tanácsbíró, míg 1931. okt. hó 31-én esperesnek választatott s esperesei tisztét 1941. dec. 31-ig a felszabadulás utáni időig, mígnem a kettészakított nagykárolyi egyházmegye ismét egyesül, 1 hónapi megszakítással viselte. Ugyanis 1939. október végén az oláh kultuszminiszter rendeletére lelkészi és esperesi állásától politikai okokból, mivel a kolozsvári hadbíróság elítélte, állásától felfuggesztetett, míg az egyházkerületi bíróság egy hónap múlva állásába ismét vissza nem helyezte. Tevékeny részt vett az elnyomatás alatt a magyarság politikai életében, mint a Magyar Párt alelnöke s az idegen uralom alatt élő magyarság 421
