Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Nagykárolyi Egyházmegye
es NAGYKÁROLYI EGYHÁZMEGYE so létem idején, unokatestvérem: Uray Sándor debreceni lelkipásztor bejegyzett segédlelkésze voltam. 1911 márciusában jöttem haza külföldről, hazajöttem, mert nem volt pénzem. A szegénység így szakittatta meg velem ép’ akkor, amikor a legodaadóbb szorgalommal képeztem magamat a szaktudományban, külföldi tanulmányaimat, s ezzel véget is ért, a szegénysége mellett is szép, szines diákélet, amit cselekedettel is meghálálni a debreceni kollégiumnak kötelességemnek tartom. 1911. március 20-tól — szeptember 1-ig Mezőtúron, Gergely Antal, a kiváló szónok lelkipásztor mellett káplánkodtam. Onnan Hódmezővásárhelyre, a nagy tudós akadémista: Szeremley Sámuel mellé mentem segédlelkésznek s ott voltam 1912. november 1-ig, amikor a debreceni ref. tanítóképzőbe mentem helyettes tanárnak, innen 1913. április 1- n Viskre mentem rendes lelkésznek. Visken 1913. április 1 - 1927. április 1-ig voltam rendes lelkipásztor. Fiatalon, nagy lelkesedéssel és hittel szolgáltam ott - e megpróbáló időkben. Mindjárt odamenetelem után megnősültem, feleségemül vettem 1913. május 14-én Horváth Bertát, Horváth József volt pátrohai lelkész árva leányát. 1913, 1914-ben egész városrészt és a termést elpusztító árvizek voltak. 1914. augusztus 1-én kitört az 1918 októberével véget ért háború. A háború után a bolsevista forradalom, majd előbb, közel egy évig oláh, azután cseh megszállás követték egymást. Megpróbáló idők voltak, de ezekben az időkben hívő lélekkel hirdettem a lelkipásztorságom alatt levő gyülekezetnek Isten nekünk adott azt a kegyelmi idejét, amely alatt Istené lesz a gyülekezet a megtéréssel s nyer megtartatást, általa boldog új életet, vagy elpusztul bűneiben. Igehirdetésemnek ez volt az alaphangja 14 éven által, amely időt a gyülekezet külső építésére is felhasználtam. Ám gerinces nemzethű magatartásom, aktív politikai munkám, amellyel mint a kárpátaljai országrész (Ruszinszkó) magyar párti országos alelnöke nagy erőt jelentő egységbe tartottam a magyarságot, kihívta a csehek haragját és a politikai rafináltság hol durva, hol finom eszközeivel, öt esztendeig hurcoltak, míg végre is a cseh köztársaság területéről kiutasítottak, mint cseh állampolgárság nélküli, nem kívánatos személyt és pedig születésem helyére, mely román megszállott területre esett. 1927. április 12-én a kísérő cseh csendőrök feleségemmel együtt adtak által a halmii román határőrségnek. Első feleségem 1918. december 6-án spanyolnáthában meghalt és 1922. november 7-én újra nősültem, elvettem Csemák István tamásváraljai esperes lelkész árváját: Júliát. Sok mindent otthagytam Visken, úgy az egyházi, mint a világi élet sok szép pozícióját. Egészen fiatalon lettem egyházmegyei dékán, pénztáros, tanácsbíró, lelkészértekezleti elnök, az e. megyei elnökség (Biki Ferenc esperes és György Endre ny. miniszter, e. megyei gondnok.) bizalmasa, akikkel 1914. óta mindig együtt jártam a máramaros-ugocsai tractus egyházait 403
