Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Nagybányai Egyházmegye

«5 NAGYBÁNYAI EGYHÁZMEGYE so

1901-ig szolgált. 1901-ben Túrterebesre ment, ahonnan 1906-ban ismét Kisbábonyba hívták vissza s itt szolgált 1939. ápr. hó 1-ig, amikor 50 évi szolgálat után nyugalomba vonult. Szatmáron - alig egy évi nyugalom után -1940. május hó 2-án hunyt el s temettetett el. A Ref. Lapja, a Királyhágómelléki egyházkerület hivatalos lapja 1940. évi 14. számában így emlékezik lelkészi munkájáról: „Példaszerű lelkipásztor volt, ki az újabb idők által kívánt munkaágakban is lélekkel munkálkodott és mindvégig igyekezett a korral lépést tartani. Gyülekezetének szerető pásztoraként mindig a legnagyobb hűséggel munkálkodott Isten Országának építésében. Lelkipásztor testvérei csak a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel tekintettek reá és emlékét kegyelettel őrzik szívükben.” - Egyházmegyei számvevői és tanácsbírói tisztséget viselt évtizedekig. Édesanyám: Somody Mária fertősalmási földbirtokos családból származott.

Középiskolai tanulmányaimat - édesapám nevelő iskolájában - Sárospatakon végeztem, 1916 májusában tettem érettségi vizsgát. 1916. május hó 29-én vonultam be, mint egy éves önkéntes katonai szolgálatra a szatmári 12. honvéd gyalog ezredhez Egerbe. A tiszti iskolát Miskolcon végeztem, 1917 tavaszán olasz frontra kerültem, részt vettem a selói és X. Isonzói csatában,

1917. október végén betegen hazakerültem, 1918 januárjában másodszor mentem ismét az olasz harctérre, ahol - a piávei, montellói csatákban részt véve - 1918. október 28-ig harcoltam, előbb, mint tart. zászlós, később mint t. hadnagy. Az utolsó vonatokkal érkeztem haza egy hónapi szabadságra: Isten különös kegyelme, hogy eljövetelem után 2 nap múlva ezredem nagy részét elfogták az olaszok s idehaza is megkezdődött a szomorú összeomlás. Leszerelésem után a sárospataki Theológiára iratkoztam be. Az 1919-i román megszállás - húsvéti vakációban idehaza, Kisbábonyban talált - s többé, nem is tudtam Patakra visszatérni. 1920/21. iskolai évben a kolozsvári theológiai Facultásra iratkoztam, mint katonai szolgálatot teljesítő iljú, engedélyt kaptam theológiai tanulmányok, vizsgák rendkívüli végzésére. 1921. október 17-19. napjain tettem le általános jó” eredménnyel az alapvizsgálatot. Az első lelkészképesítő vizsgálatot 1922. év szept. 26-án, a másodikat 1923. június hó 26-án, előbbit egyszerű, utóbbit: , jól képesített” eredménnyel Kolozsváron.

1922. július 1-től tasnádi segédlelkész lettem, ahol 1923. július 15-ig működtem. 1923. július 15-től Szatmárnémeti hitoktatóvá választattam s ott szolgáltam 1924. október hó 6-ig, amikor a szilágypéri (szilágyszolnoki eh.megye) 800 lelkes gyülekezetébe költöztem be egyhangú meghívás útján. Ott nagy munka várt rám lelki, de anyagi építés terén is: a baptisták térítgetésének kitett vidéken és gyülekezetben. 10 évi kemény munka után: lelkészi lakás, összes parochiális melléképületek építése, 2-ik tanítói állás megszervezése, belmissziói munkaágnak beindítása után választott el a lázári- i ref. gyülekezet 1935. február hó 26-án: itteni lelkészi állásomba 1935. március hó 30-án iktattattam be, s azóta szolgálok. Míg Szilágyságban a baptisták, itt a reverzális adások megszüntetése s a lelkek ébresztgetése s

385