Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 II. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Középszabolcsi Egyházmegye
C3 KÖZÉPSZABOLCSI EGYHÁZMEGYE so Tiszabercel Korocz László Születtem 1896. év február hó 10-én Tiszabercelen. Egyházi anyakönyvbe Balsán írattam be, lévén Édesapám azidőben Balsai lelkipásztor, polgári anyakönyvbe Paszabon írattam be, mivel azidőben a berceli anyakönyvi állás üresedésben volt. Szüleim: Korocz József lelkipásztor és Ormós Anna. Az elemi iskola öt osztálya elvégezése után 1906. év szeptemberében a sárospataki református gymnásium I. osztályába iratkoztam be s ugyanott elvégezve gymnásiumi tanulmányaimat 1914. év június hó 27-én érettségi vizsgát tettem. Ugyanezen év szeptemberében beiratkoztam a Sárospataki Református Theol. Akadémiára s az első évfolyam elvégezése után átmentem a Debreceni egyetemre s a II. Theol évfolyam elvégezése után ugyanott alapvizsgáztam, melynek sikeres letétele után a Budapesti Ref. Theol. Akadémiára iratkoztam be s elvégezve a III. és IV. Theol. Évfolymot 1918. év szeptember hó 18-án eredményesen tettem le az első lelkészképesítő vizsgálatot. Majd 1920. év szeptember hó 16-án a II. lelkészképesítő vizsgálatot is eredményesen letettem. Első lelkészképesítő vizsgálatom után nyomban a ceglédi ref. gyülekezet segédlelkésze lettem, hol a segédlelkészi teendők elvégzése mellett hittant tanítottam az állami Kossuth Gymnásiumban, a leány és fiú polgári iskolában, a vasutas és iparos tanonc iskolában, és a Fiatalkorúak Fegyházában, ez utóbbi helyen minden második héten istentiszteletet is tartottam. 1921. év szeptemberében a ceglédi ref. egyház presbitériuma megválasztott vallástanárának s mivel ugyan abban az időben szerveztetett meg az állami hitoktatói álllás, a Kossuth gymnásium állami hitoktatója lettem. 1927. év április elsején az Orosi (Szabolcs vm.) reformát. egyház lelkipásztora lettem egyhangú meghívás folytán. Egy évi itt tartózkodásom illetve szolgálatom alatt összegyűjtöttem országos gyűjtéssel az orosi düledező templom renoválására szükséges pénzt s a munkát vállalatba adtam, de befejezni már nem tudtam, mert 1927. év május 26-án Édesapám meghalt s a tiszaberceli gyülekezet egyhangú meghívással lelkipásztorává választott. Itteni lelkipásztori állásomat 1928. év április hó 1-én foglaltam el. 1921. év december hó 6-án feleségül vettem Kurucz Matild Karolint, néhai Kurucz Sándor volt Rádfalvai (Baranya vm.) lelkipásztor és Ambruzs Etelka leányát. Házasságunkat Isten nem áldotta meg gyermekkel. Éveken át a Középszabolcsi egyházmegye iskolalátogatója voltam, majd 1938. évtől kettő éven át egyházmegyei missiói előadó voltam, jelenleg pedig 1940. évtől egyházmegyei jegyző vagyok. Politikai községem "Minta" községgé szervezése s az állattenyésztés modern alapokra fektetése és a népies törzskönyvezés bevezetése körüli 365