Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
es BEREGI EGYHÁZMEGYE so tudtuk honorálni, de jól tudjuk, hogy nagytiszteletü uram nem is ezért munkálkodott, hanem Isten lelkének indításából és kényszerítéséből, mely jutalmát egymagában hordja, s nem lehet összehasonlítani semmiféle világi kinccsel! Én a magam részéről különösen fájlalom távozását, mert értékes, nehezen pótolható munkatársat veszítek nagytiszteletü úrban. Könyörgök Istenhez, hogy távozásához fűzött reménységeit váltsa be kegyelmesen s adjon jó egészséget, hosszú életet családjának minden tagjával együtt, hogy buzgó munkásságának gyümölcseit s áldásait gyönyörűséggel élvezhesse.” 1928. szeptember 15-én elfoglaltam beretkei állásomat és megkezdtem egyházkerületi missziói tisztségemmel járó feladataim végzését. Kidolgoztam a létesítendő szeretetintézmény tervét /diakonissza képzés, árvaház, papiintemátus/. A következő konventi ülés azonban óriási és szomorú meglepetést hozott. A konvent plénuma egy szótöbbséggel leszavazta a Rozsnyó fürdő megvételét, azzal az indoklással, hogy egy nagyméretű szeretetintézmény fenntartása és a megvenni szándékolt épületkomplexum karbantartása nincs biztosítva és arra az egyetemes egyház képtelen. De különben is árvaházra nincs szükség, mert ma már inkább arra kell törekedni /Balogh püspök/, hogy szerető szívű keresztyény családok vegyék fel az árvák gondját és családi nevelésben biztosítsák jövőjüket. Diakonisszaképzésre sincs szükség, mert a belmisszió éppen arra való, hogy a diakonisszát szükségtelenné tegye. Cinke püspököt e határozat annyira elkedvetlenítette, hogy a püspöki székből való későbbi távozása részben ennek tulajdonítható. A konventi világi elnököt pedig Lukács Bélát egyenesen lesújtotta, úgy hogy az ülés folyama alatt szélhüdést kapott. E határozattal lett nyilvánvalóvá, hogy a csehszlovákiai református egyház nem áll erősen hit alapján és benne hitre építeni nem lehet. Magam is szívesen visszafordultam volna Kárpátaljára, de már Beretkén voltam. A beretkei magas sziklán állott a papiak, derékig érő tövisek között, onnan néztem, hogy mit szándékozik velem tenni az Isten. Állampolgárságom, kongruám nem volt, a beretkei lelkészi állás oly csekély jövedelmű, hogy abból nemcsak tisztességesen, de sehogy sem lehetett megélni, annyival inkább nem lehetett az egyházkerületi missziói lelkészi állással járó utazásokat fedezni. De csendesen megnyugodtam és munkához láttam. Legelőször a töviseket irttattam ki, több száz szekér földet felhordattam a sziklára és ott virágoskertet létesítettem. Megcsináltam az egyházközség missziói munka programját /vasárnapi iskola, leánykor, legényszövetség, énekkar, ébresztő bibliai előadások, előkészítő órák vasárnapi iskolára/. Az ébresztő vallásos estélyekre és a vasárnapi iskolára fektettem a legnagyobb súlyt egyenlőre. Kiválasztottam értelmes, földműves lányokat, akik kellő előkészítés után kimentek rendszeresen a leányegyházakba és szórványokba és ott végezték a vasárnapi iskolai munkát. Az ébresztő bibliai óráknak egy ciklusán arról volt szó, „miként nyerhet értelmet életünk”. Egy ilyen előadáson ragadta meg Isten lelke és bírta rá L. Tomalyay Margit 78
