Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
C3 BEREGI EGYHÁZMEGYE íö hogy tiszteletes úr fizet nekünk, mert Pestről jött.” Hát az nem lehet, vitattam én, minden lelkésznek díj levele van, amelyet az esperes köteles bekérni és a megválasztott lelkésznek az állás elfoglalása előtt megküldeni. Ez csak azért nem történt meg, mert Magyarország és Csehszlovákia közt a postai közlekedés még nem volt biztos. A presbiterek azonban mind erősen állították, hogy ők nem adtak ki díjlevelet. Bementem tehát Nagyszőllősre Biky espereshez felvilágosítást kérni. Hát kérem, mondta az öreg, a presbitereknek igazuk van. Több mint 20 éves esperes vagyok, nem történt meg velem soha, de most megtörtént, hogy elfelejtettem a díj levelet megújíttatni. Hát most mit cselekedjünk kérdeztem. Tegyen amit akar, válaszolta. Én kiállítom az előde részére kiadott congruás díjlevelet, aztán elégedjék meg vele. De az lehetetlen esperes úr. A búza ára 800.- Korona mázsánként és én egész évben 7-800.- Koronából nem tudok megélni, hiszen állampolgárságom és így államsegélyem sincs. Hát akkor menjen oda vissza, ahonnen jött, jelentette ki az öreg ingerülten. De nem úgy van kérem, feleseltem, esperes úr jól tudja, hogy itt vagyok több mint egy éve, nem mehetek vissza még ha az könnyű is lenne s feleségem s gyermekem van. Egyházközségi és egyházmegyei határozat, hogy 10 év elteltével a díjleveleket revízió alá kell venni s ha ezt esperes úr elmulasztotta, fegyelmi vétséget követett el annyival inkább, mert nem is értesített arról, hogy a helyi javadalomból kell megélnem és ezért anyagilag és jogilag felelős. Végül is abban állapodtunk meg, hogy a közigazgatási bíróság útján kérem a díjlevelem megállapítását. Nem volt más kiút. 98.000 osztrák magyar Koronámat 9.800 cseh Koronára váltotta be a cseh állam, azt pedig teljesen felemésztette a feleségem és gyermekem betegsége és az 1 évi háztartás. Természetes, hogy a bírói eljárás és az azt megelőző egyházmegyei bizottsági sikertelen tárgyalások az egyháztagok legnagyobb részének lelkében gyűlölséget támasztott irántam, annyira, hogy amikor nem volt már egy darab tűzifám sem és a kert végében egy kiszáradt nyárfát saját kezűleg ki akartam vágni, jóllehet előzőleg 10 drb. nemes fát ültettem helyette, tömegesen, fejszékkel megtámadtak és az agyonütéstől csak úgy menekültem meg, hogy a szomszéd átmentett a saját portájára, fejszével a kapuba állt - és megfenyegette őket: Emberek! Ez nem parókia, ide, ha kedves az élete, ne merje betenni senki a lábát. Egy évi áldatlan herce-hurca után végre is megállapították a fizetésemet. Közben 1923. január 18-án megszületett a második gyermekem: a kis Palkó. Az egyháztagok azonban még mindig nem fizettek, de a haragjuk lelohadt, mert mintha nem lett volna semmi ellentét közöttünk, olyan türelemmel, szeretettel hordoztuk gyengeségeiket feleségemmel együtt, hogy ez az odaadó szeretet lefegyverezte őket. E mellett az ige erejével kitartóan végeztük a hitébresztő munkát. Ügyes-bajos dolgaik iránt érdeklődtük, betegeiknél dr. Nagy Kálmán korházi főorvossal egyetértve, a preventív intézkedéseket megtettük. Valóságos kis patikánk volt, amelyből alig van család, aki nem kapott volna szívesen, ingyen valami 74
