Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Beregi Egyházmegye

c* BEREGI EGYHÁZMEGYE eo Fornos Korláth Gyula Születtem Barkaszón, Bereg megyében Korláth József ref. kántortanító és Szegedy Juliánná szülőktől, az 1878. évi aug. hó 2-án. Edesatyám által vezetett iskolában V elemi osztályt végeztem, majd Vili gymnásiumi osztályt, a sárospataki református főgimnásiumban, ahol érettségit tettem, azután ugyanott theológiát végeztem. Tanulmányaimat bevégezvén, Nagylónyán, Bereg-megyében, Ecsedy Károly lelkész mellett 3 évig s. lelkészi szolgálatot teljesítettem. Innen 1906. okt. 7-én a szomszéd mátyusi gyülekezet hívott meg lelkipásztorául, ahol 1 és Vi évet töltöttem. Az 1908. év júni. 21-től jelenlegi helyemen Fomoson, Isten jóvoltából immár 34 éven át, hirdetem Isten igéjét és szolgálom Krisztus evangyéliumát. Fomoson, 1909. júli. 8-án megházasodtam. Feleségül vettem R. Vozáry Margit munkácsi áll. el. isk. tanítónőt, R. Vozáry Gyula munkácsi áll. gymnásiumi tanár és György Erzsébet szülők leányát. Házasságunkból 4 gyermek származott. Juliánná, született: 1910. ápr. 9-én, József, született: 1912. febr. 12-én, Margit, született: 1920. ápr. 26-án, Erzsébet, született: 1922. okt. 30-án. 1910-ben, testvér-bátyám, Korláth Albert, volt repedei körjegyző, egyik kiskorú árváját: Korláth Saroltát, majd 1912-ben, édesatyám halála után magamhoz vettem özvegy édesanyámat és testvér-bátyám másik kiskorú árváját: Korláth Ilonát. A családom létszáma így elég hamar magasra szaporodott. A mind népesebb család gondja és a gyengén termő fomosi föld, nehéz anyagi helyzet elé állított. Még nehezebbé vált helyzetem a csakhamar neveltetésre váró árvák, aztán édes gyermekeim neveltetési gondja miatt. Az árvák dolgaiban jószívű tehetősebb rokonaink segítségével sikerült őket céljukhoz juttatni, még Trianon előtt, de édes gyermekeink már elemi iskoláikon túl, magántanulással kénytelenek tanulói pályájukat elkezdeni. Juliánná leányom, a 4 polgári iskolai magánvizsgája után, nagynénje R. Vozáry Erzsébet jóvoltából, a kecskeméti tanítóképzőben folytathatta tanulmányait, ahol tanítói oklevelet szerzett, de hogy itthon, az elszakított területen taníthasson, Pozsonyban magyar nyelvű tanítóképzőben is képesítést kellett szereznie. Ennek birtokában Szernyén és később Fomoson állást nyert. Felszabadulásunk után előbb Munkácson aztán Beregszászon lett tanítónő. 1940. év júli. 4-én férjhez ment Fancsik György beregszászi tanítóhoz. E házasságból született 1941. ápr. 9-én első unokám: Fancsik Judit. József fiamat, a 4 magánpolgári után, előbb a beregszászi magyar gymnásiumba, ahol IV. V. VI. osztályokat végezte, - majd a munkácsi kér. akadémiába adtam s itt érettségit szerzett. Két évi cseh katonai szolgálata után, a Szemye-ármentesitő társulatnál kapott állást. Felszabadulásunk után a m. kir. postához ment, előbb Békéscsabán, aztán Budapesten nyert 33

Next

/
Thumbnails
Contents