Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Beregi Egyházmegye

ÖJ BEREGI EGYHÁZMEGYE íö év július 14-én nősültem, feleségül vettem Kovaltsik Katalint a csarodai reform, egyház iskolájánál alkalmazásban levő tanítónőt. Isten megáldotta házasságunkat 1938. év április 10-én Katalin leánygyermekünkkel, 1941. év június 9-én Sándor fiunkkal. Csaroda, 1942. év június 27-én * Csetfalva Vass József 1910 dec. 31-én születtem az Ung megyei Magyarkelecseny községben parasztszülőktől. Apám Vass József, anyám Köblös Erzsébet. Négyen voltunk testvérek. Én a legkisebb. Mivel kevés volt a föld úgy gondolták, hogy engemet kitaníttatnak s nem kell földet adni. Mivel jó tanuló voltam Nyomárkay akkori lelkipásztor tanácsára beadtak az ungvári gimnáziumba. Itt csak 3 osztályt végezhettem, mert a cseh uralom a magyar osztályokat megszüntette. Átmentem Beregszászba ahol 1929-ben jó eredménnyel leérettségiztem s felmentem Prágába a jogra. Szüleim azonban mindenáron azt akarták, hogy a papi pályára lépjek. (Akkor még én is így gondolkoztam: „pálya”)- Prágában a leendő kollegák nagyon meg is rémisztettek, hogy a magyar fiúknak a cseh tanárok leharapják a fülét s nem lehet egyáltalán előre haladni. Szüleimnek is engedelmeskedni akartam s rövid prágai tartózkodás után elmentem Losoncra a Theológiára. Nagyon hosszúra nyúlna ez az életrajz ha a theológián eltöltött éveket belülről akarnám megrajzolni. Talán még fiatal is vagyok arra, hogy a lelkemben lezajlott változásokat objektive mérlegelhetném és értékelhetném. Annyit mondhatok, hogy még a theológián megtanultam, hogy nincs „papi pálya”, hanem önmegtagadó lelkiszolgálat. Ezt azóta is tanulom. A teológiát kitűnő eredménnyel 1933 őszén elvégeztem s Isaák Imre espereshez mentem Técsőre s.lelkésznek. 1934 őszén Nagydobronyba mentem s.lelkésznek azt gondolva, hogy az állami iskolában hitoktató leszek. Négy hónapig voltam itt. A hitoktatást egy tanító végezte (a lelkipásztor sógora). Élő emberekről lévén szó a lelki benyomásaimat nem írom le. 1935. febr. 1-én visszamentem Técsőre. Ez év őszén papi vizsgát tettem jó eredménnyel. Nemsokára a csetfalvai gyülekezet is hívott egyhangúlag lelkipásztorának, 1935. dec. 20- tól. Azóta itt munkálkodom. Lelkipásztori állásom elfoglalása után 1936. január 7-én megnősültem. Elvettem volt principálisom Isaák Imre leányát Gyöngyikét. 1937. febr. 3-án József fiunk született, ugyanez év december 20.-án Gyöngyike leányunk. * 31

Next

/
Thumbnails
Contents