Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Beregi Egyházmegye
cs BEREGI EGYHÁZMEGYE so Az első 1896. évtől a világháború végéig, a másik az összeomlástól 1917. végétől ottani működésemig 1936-ig. Az elsőnek jelleme volt az egyetértés, békesség, szeretet és munkálkodás, - az alkotás. A másikat jellemezte az amit a világháború összeomlása hozott magával: a széthúzás, békétlenség, civakodás s az a sötét emlékű bolseviki cseh megszállás átkos ördögi szelleme, amikor ember-ember ellen, családcsalád ellen támadt. Igaz Beregdédán is fellángolt még egyszer-kétszer a hívek áldozatkészsége, egyetakarás és szeretet mikor 1923-án a hadra kelt harangunk helyett újat öntettünk s erre a hívek összegajánlással 16000 cs. koronát befizettek. S két év múlva, amikor szinte önkéntes ajánlással templomunkat kifestettük. — Nem mondom, híveim továbbra is templom látogatók, hozzám szeretett teljesek és békességre törekvők voltak, hozzám és családomhoz ragaszkodók s nem panaszkodom, sőt dicsekedve hirdetem, hogy mindig iparkodtak az én - sok cseh megszállók szekatúráit - könnyíteni, bajaik és üldözéseik édessé tenni, - de, mégis egyesek lelke felett ott derengett valami átkos szellem, mellyel nem tudtam megbirkózni, azokat nem tudtam legyőzni - ami ha az egyházban nem idézett is széthúzást, de mégis sötét ködként hömpölygött az a lelkek felett, s úgy láttam, úgy éreztem ezt a sötét ködöt a lelkek felöl én már nem tudom elűzni. Ereztem, hogy megfáradtam, éreztem, hogy nem uralkodom többé a lelkek felett, meggyengült bennem az erő s még ehhez járult a nagyothallásom, mely egy nehéz hűlésből rám nehezedett: 1936. évtől nyugdíjba mentem, hogy átadjam egy ifjú tetterőnek azt a helyet, melynek betöltése egész embert kíván. Hogy én negyven évi lelkészi működésemet, a lelkieket miként vezettem, - azt én a gyarló és esedékeny ember miként is merjem megítélni. — ítél majd felettem az igaz bíró, akinek ítéletének kegyelmes megítélését alázatos lélekkel kérem. És most midőn megőszült fejjel, megvénhedett testtel ezen önéletrajzomat írom: Hálát adok az Istennek, hogy eddigi életemben velem volt; velem egyházamban tett munkáimban, gyermekeim neveltetésében s velem volt a keserűségben és sok bánatomban, velem a családi és társadalmi életben. És hálát adok az Istennek, hogy utódomnak egy iljú, közszeretetnek örülő és tettre vágyó, szorgalmas és tőlem sokkal tehetségesebb ifjút rendelt. Akinek jószívvel és szeretettel minden jót kérek az Istentől, hogy tegye az én volt kedves egyházamat naggyá, fényessé, vallásossá és dicsővé! És legfőképpen hálát adok az Istennek, hogy megszabadított bennünket a kárhozatos bolseviki eszméktől fűtött cseh államtól, annak minden átkától, amelynek súlyosságát mindnyájan oly sokszor éreztük. Hálát adok Istennek, hogy ismét egyesítette az elnyomott határokat a magyar állammal, - egyesítve az összest, hogy ismét legyen egységes, nagy, hatalmas és erős mint volt az régen s hatalma legyen mindig erős, egységes és békességes, és maradjon fenn mindörökkön-örökké. - Ámen. 20
