Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Felsőszabolcsi Egyházmegye
ca FELSŐSZABOLCSI EGYHÁZMEGYE &> öcsém m.kir. városi tisztiorvos Szilágysomlyón, húgom Irén okleveles tanárnő Kolozsváron az állami leánygimnáziumban s Csulak Károly banktisztviselőnek a neje. Háborús kitüntetésem a legénységi bronz, a Károly csapatkereszt, a frontharcos emlékérem és a Signum Laudis. Fel voltam terjesztve a Katonai érdemkereszt harmadik osztályára, de a javaslatot nem intézték el az összeomlás miatt a Kabinetirodában. Súlyos nehéz évek viharzották el fejem fölött. Sok csalódás, megalázás ért. Sorsomat mostohának mégsem mondhatom. Ezer veszélyből kimentett az Isten. Ezért köszönöm Neki életemet. Köszönöm, hogy szolgálatára elhívott. Áldom szent nevét, hogy ajándékaival elhalmozott. Legyen Övé minden dicsőség. S legyen enyém az ő kegyelme. Gégény, 1942.október 30. * Kisvarsány Bertalan Zoltán 1912. IV. 24-én lelkészi családból születtem Nyírlövőn, Szabolcs v.m.ben. Édesapám itt volt lelkipásztor. Szüleimmel együtt Nyírtassra kerültem, ahova édesapám csere útján került. Édesapámat korán 10 éves koromban 1921-ben elvesztettem. Mint lelkész árva a hajdúböszörményi kálvineumban kerültem, ahol is 8 éven keresztül, mint lelkész árva nevelkedtem. Hajdúböszörményben érettségiztem 1930-ban. A lelkészi hivatás iránt érezve eddig is kedvet, beiratkoztam Debrecenben a Hittudományi karra. Itt végeztem el minden évemet. Közbe kántustag és két éven keresztül a kollégiumi könyvtár skribája voltam. 1924ben abszolváltam. Ugyan ebben az évben megszereztem az első lelkészi vizsgát. 1934. okt.-től Nyírtasson voltam s.lelkész. 1935-ben Kisvarsány. Majd 1936. máj.-ig Sarkadon. Ettől kezdve Kisvárdán. Innen hívattam meg egyhangú meghívás alapján Kisvarsányba lelkipásztornak. 1937. okt. 10-én volt a beiktatásom, azóta megszakítás nélkül szolgálok ebben a gyülekezetben. 1940-ben a Kormányzó úr által tartalékos tábori lelkésznek lettem kinevezve. * Kisvárda Kiss Gyula Született Mezőtúron 1906. márc. 23-án kilenc gyermekes tanítói családból. Iskoláit Mezőtúron és Hajdúböszörményben, a teológiát 230