Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Érmelléki Egyházmegye
ÖJ ÉRMELLÉKI EGYHÁZMEGYE Sö frontszolgálatra képtelennek nyilvánított. Előbb, mint segédszolgálatos őrmester a königgrätzi katonaotthont vezettem a püspöki hivatal és Debrecen város megbízásából, majd 1916. jón. 1-én a Hadügyminisztérium a prágai militerkommandó területére II. tábori lelkésznek nevezett ki. 1918. július 1-én a 39. gyalogezredbe helyeztek át s ott szolgáltam 1918. okt. 31-ig, a háború végéig. Közben 1917. okt. havában meghívott a vedresábrányi gyülekezet s 1918. nov. 3-án megnősültem. Feleségem felsőőri Fábián Jolán oki. tanítónő Fábián János magyarkéci ref. tanító és Csapó Aranka leánya, aki 1894. aug. 13-án született Siómaroson. A Fábián család dunántúli ősi papi család. 1918. aug. 3- án született Dániel fiam, 1919. dec. 5-én Jolán leányom. Háború után, a nemzeti tanácsok idején sikerült elérnem, hogy a többségben román falu nem román comitát, hanem magyar nemzeti tanácsot alkotott, melynek elnökévé választottak. A szomorú román megszállás idején ezért a román jegyző üldözőbe vett s így elfogadtam 1919. július havában az Ottományi gyülekezet egyhangú meghívását. Ottományban átvettem a Hangya Szövetkezetei, szerveztem, s mint vizsgázott tűzoltótiszt kiképeztem a tűzoltótestületet. Szervezője voltam a vidék községeiben a Magyar Párt helyi tagozatának. Sokat küzdöttem az egyháziatlan s áldozni nem akaró népemmel és a román hatóságokkal iskoláink fenntartásáért és megmaradásáért. A földjavadalmamat (30 kát. hold) és évi 775 Lei = 25 P. fizetést kivéve minden javadalmamról lemondottam s 16 év alatt % millió Lei =■ 25.000 P.-t hagytam vissza gyülekezetemnek, hogy iskoláit fenn tudja tartani. Miután én meghoztam az áldozatot, követték ők is példámat. Új iskolát építettünk a legnehezebb időben. Népemért, s magyarságomért való munkámért a román hatóságok üldözőbe fogtak. A csendőrség csikorgó hideg téli időben elhurcolt Zilahra s a csendőrség börtönébe zárt. Rövidesen szabadultam ugyan, de újból perbe fogtak, amiért templomunkban az általuk követett hivatalos ünnepeken a román himnuszt románul nem énekeltük, s amiért dec. 1-én Erdélynek Romániához csatolásának évfordulóján a hatóság követelésére sem tartottam hálaadó istentiszteletet. A zilahi törvényszék 6 hónapra ítélt, a váradi tábla ezt 5.000 Lei pénzbírságra változtatta, ezt be is hajtották rajtam. A bukaresti semmitőszék a törvényszék ítéletét hagyta jóvá, de mire végrehajtották volna, felszabadultunk. A román megszállás utolsó két évében 6 ízben hurcoltak hadbíróság elé. A bírságokkal és ügyvédi költségekkel leszegényítve, összetörve, fáradt lélekkel értem meg, hogy ismét magyar hazában élhetek s most már nyugodtan s akadálytalanul folytathatom gyülekezetemért s népemért való munkálkodásomat. Isten mindeddig megtartott, annyi veszedelem között, bizonyára célja volt velem s életem hátralevő része az O céljainak s hivatásomnak boldog szolgálata. Már régen tagja vagyok az e.m.-i missziói bizottságnak, tagja voltam a királyhágomelléki e. kér. lelkészértekezlet választmányának s elnöke az 212
