Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)

Debreceni Egyházmegye

ca DEBRECENI EGYHÁZMEGYE 80 Tisztelettel megjegyzem, hogy az előneveket nem hivalkodásból tűntettem fel, hanem azért, mert annak a célnak, amiért ezek az önéletrajzok íródnak, jobban megfelel. Berettyóújfalu, 1942. július 7. * Oláh Zsigmond okleveles lelkész, segédlelkész Születtem 1914. november 22-én Gáborján községben (Bihar vm.) Édesapám: Zsigmond földmíves, aki az elmúlt világháborúban hősi halált halt. Édesanyám: Tanka Rózsa. 12 éves koromban iratkoztam be a debreceni Fazekas Mihály főreáliskolába s ott tettem érettségit 1935. évben. Középiskoláim elvégzése után a debreceni Tisza István Tudományegyetem Theológiai fakultására iratkoztam be, melyet általános jeles eredménnyel elvégeztem s 1930 januárjában tettem első lelkészképesítő vizsgálatot jeles képesítéssel. Utána a Püspök Debrecenbe nevezett ki segédlelkésznek, majd néhány hónap múlva Berettyóújfaluba helyezett át, azóta állandóan itt teljesítek segédlelkészi szolgálatot. Közben 1942 februárjában tettem le a második lelkészképesítő vizsgát jó eredménnyel. Berettyóújfalu, 1942. július 7. * Biharnagybajom Ördög Lajos Született 1892-ben Csomakőrösön, Háromszék megyében. Atyja Ördög Áron, anyja Gecse Rozália volt. Elemi iskoláját szülőfalujában végezte. A gimnázium 4 alsó osztályát Sepsiszentgyörgyön, a 4 felső osztályát Székelyudvarhelyen végezte. Ott érettségizett 1911-ben. A hittudományi tanulmányait a debreceni theologiai fakultáson és a debreceni gróf Tisza István-tudományegyetemen végezte el 1915-ben. A következő évben a debreceni főiskola seniora volt. 1916-17 tanévben a baseli egyetemen folytatta tanulmányait. Onnan pedig Dicsőfí József a debreceni református egyház akkori nagynevű lelkipásztora segédlelkészéül hívta meg. Tizenhat hónapi szolgálat után a pocsaji református egyház rendes lelkipásztorává választotta meg egyhangú meghívással. Dr. Hajdú Gyula berettyóújfalui lelkipásztornak lett az utóda. Pocsajban 19 évig szolgált. Híveit rendkívül szerette. Nagy békességben élt velük, mert józanok, istenfélők, rendszerető nép voltak. 169

Next

/
Thumbnails
Contents