Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Bihari Egyházmegye
cs BIHARI EGYHÁZMEGYE so jövendője építése céljából, szintén közadakozásból, egy 500 lelket befogadó kultúr-házat építettünk, külön helyiséggel a Nőszövetség, külön az ifjúsági egyesületek részére. A román megszállás ideje alatt, bár sok bajunk volt a csendőrséggel, nevezett helyiségünkben a vasárnapi iskola, ifjúsági egyesületek, Nőszövetség áldásosán működtek. Minden hónapban 500 lelket befogadó termünkben az ifjúság közreműködésével anyagiakban és erkölcsiekben szépen sikerült kultúr előadásokat tartottunk. így ápoltuk a magyar kultúrát és magyar szellemet és így tartottuk fenn anyagiakban szegény egyházunkat. Ezt a munkát a felszabadulás után intenzívebb erővel óhajtjuk folytatni. Hisszük, hogyha a már lerakott alapokon tovább dolgozunk, a boldogabb magyar jövendő ki építéséhez mi is hozzájárulunk. Magamról még annyit jegyzek fel, hogy az egyházépítés munkáján kívül részt vettem és veszek az egyházmegye munkájából is. Elébb éveken keresztül számvevője, később számvevőszéki elnöke voltam az egyházmegyének. 1927. évtől egyházmegyei pénztáros, jelenleg lelkészi nyugdíj intézeti és országos közalapi pénzkezelő. Egyházmegyei lelkészi tanácsbiró. Házasságunkból gyermek nem született. Hogy meddig munkálkodhatok még az Úr szőllőjében, - nem tudom, de míg a jó Isten akarja, hogy munkálkodjam, mint eddig, úgy ezután is becsülettel igyekszem megállani a helyemet. Fugyivásárhely, 1942. augusztus hó 14. * Pethő Gyula vallásoktató, s. lelkész Születtem 1913. február 19-én Lőrincfalva, Maros-Torda vm.-ben, Pethő Gergely és Nemes Klára szülőktől. Iskoláimat szülőfalumban kezdtem el, majd 1925-ben beiratkoztam a Marosvásárhely-i ref. Kollégiumba, ahol 1932- ben megszereztem az érettségi bizonyítványt. 1932-1933-ig betegség és anyagi körülményeim miatt egy évet otthon töltöttem. Ez idő alatt folyamodtam a Kolozsvári ref. theológiára való felvételre, de csak korlátolt számban vettek fel akkor hallgatókat s így folyamodványom visszautasításra talált. Ekkor beiratkoztam a kolozsvári Tudomány Egyetem-re s itt mint tanárjelölt a földrajz és történelem szakban képeztem magamat 4-éven keresztül. Közben 1936-ban a Kolozsvár-i ref. Theológiá-ra is beiratkoztam s miután 1940-ben megszereztem az 1. lelkészképesítő bizonyítványt, Főtiszteletű Sulyok István Püspök Úr 131