Szabadi István (szerk.): Tiszántúli református lelkész-önéletrajzok 1942-1944 I. kötet. - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 18. (Debrecen-Nagyvárad, 2016)
Alsószabolcs-Hajdúvidéki Egyházmegye
os ALSÓSZABOLCS - HAJDÚVIDÉKI EGYHÁZMEGYE to mellesleg jegyzem meg, volt olyan nap, mikor hetes lévén, a reggeli istentiszteletet végeztem, kereszteltem, 4 párt templomban, 12 párt háznál eskettem, a templomban 2, háznál 1 temetést végeztem. Pillanatnyi megállásom sem volt. Az ebédet d. u. 4 órakor fogyasztottam el, mely pár falat hideg sültből állott - vendéglőben kosztoltam - s akkor mentem a harmadik temetésre házhoz. Szoboszlón abban az időben a legtöbb esketés háznál volt. Egész kocsisor kísérte az eskető lelkészt. A kocsik olyan sorrendben állottak fel, ahogy következtek utca vagy házsor szerint az esketések. Olyan elfoglaltsággal és olyan munkát végeztem, melyre mindenkor nemes önérzettel tekintek vissza Isten segítő kegyelme mellett, amely miatt nem kell sohasem szégyenkeznem. T. i. vizsgát adtam minden évben a vallásból a gazd. és az iparostanonc iskola növendékeivel is, noha akkor még sem tankönyv, sem vallástani olvasókönyv nem volt számukra. 1909. márc. 3-án bihari lelkésszé választatván meg, ottani állásomat 1909. márc. 27-én foglaltam el. Nem egészen 4 és fél évi ottani szolgálatom alatt egy új tanítói állást szerveztem, új iskolát építtettem, új lelkészi lakást szereztem nagy belsőséggel, természetesen a gyülekezet áldozatkészségével. Örömmel gondolok vissza ottani szolgálatomra, hol minden vasárnapon zsúfolt templomi gyülekezet volt és az egyházközség osztatlan szeretete vett körül. 1913. febr. 3-án választtattam meg püspökladányi lelkésszé s itten állásomat 1913. aug. 29-én foglaltam el. A legnehezebb időben és a legsúlyosabb körülmények között kellett itt szolgálatomat végeznem. Ugyanis nem egészen egy esztendővel állásom elfoglalása után jött a világháború és annak sok megpróbáltatása. Első sorban is azt említem meg, hogy a háború megindulása után hamarosan jelentkezett a káplánhiány. Öt teljes évet is meghalad az az idő, mely alatt teljesen egyedül szolgáltam e nagy gyülekezetben s a mellett végeznem kellett a közs. polg. iskolában is a vallás tanítást. Ez az 5 esztendő azonban nem egyfolytában telt el, hanem pár megszakítással, de mégis csak 5 nagyon terhes esztendő volt az! De rá kell mutatnom ezzel kapcsolatban a háború okozta s mindenütt tapasztalt erkölcsi süllyedésre, romlottságra, mely annyi keserűséget, fájdalmat okoz miden hivatását betölteni vágyó lelkipásztornak s amely ellen ma szüntelenül harcolnunk kell. De rá kell mutatnom másodsorban az anyagi nehézségekre is. Egyházközségem teljesen az egyházi adóból tartja fenn magát. A háború elején, sőt még a háború alatt sem volt fennakadás, mert ha nem kellő mértékben folyt is be az egyházi adó, de mégis elviselhetetlen anyagi nehézséggel nem kellett küzdenünk. Annál inkább jelentkezett ez a baj a háború és a forradalmak lezajlása után. Mint másutt, úgy itt is, sőt méginkább itt, hol a lakosságnak több mint fele vagyontalan, vagy nem tudta, vagy nem akarta fizetni az egyházi adót - de épen úgy az állami adót sem —, minek következtében nagy küzdelmek között s kölcsönök igénybe vételével tartotta fenn egyházunk akkor még 17 tanerős iskoláját. Amennyire örültünk, mikor 5
