Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
III. AZ ISKOLA 1851 ÉS 1921 KÖZÖTT
zetünk falai között nyújtottunk menedéket.”114 szükség esetén egy-egy, főként a tudományos újdonságokban bővelkedő természettudományi témájú előadások megtartására a két intézet tanárai közösen vállalkoztak. Mint ahogy a különböző szemléltető eszközök kölcsönzése, kölcsönös adományozása is gyakran előfordult. A líceumi gondnokság a más felekezetűek sajátos ünnepeinek, - a zsidók szombati ünnepnapja megtartásban - is nyílt és megértő álláspontot vallott. 1907-ben, amikor a szigeti és általában a máramarosi izraeliták két külön csoportra - ortodox és szefárd - közösségekre bomlottak, Dr. Danzig S. Szefárd főrabbi kérésére, a külön tartandó istentiszteleten való megjelenést is engedélyezte.115 a vallásos nevelést minden felekezet sajátosan oldotta meg. A főgimnáziumi igazgatóság azonban a vallástanárokat arra kötelezte, hogy minden diák érdemjegyének meghatározásánál pontosan osztályozzanak. A nemzetiségi mozgalmak terjedése tekintetében a ruszinokkal kapcsolatban egyetlen megmozdulást sem ismerünk. A máramarosi román értelmiség azonban több esetben is hallatott magáról. 1870 decemberében a líceum kormányzótanácsa sokat foglalkozott a román görög-katolikus vikárius köré tömörültek beadványaival, melyben a főgimnázium keretében létesítendő román nyelv és irodalmi tanszék felállítására tettek javaslatot. A december 14-i döntés értelmében sajnálatukat fejezik ki, de a szükséges pénzügyi fedezet hiányában a kérést nem tudják teljesíteni. Három hónappal később - a Máramaros megye középkori történetének gazdag kútfőit később nyomtatásban közzétevő - Dr. Mihályi János (megyei főügyész) és Botizan Simon görög-katolikus vikárius a líceum kormányzótanácsától azt kérik, hogy vasárnaponként 4 és 5 óra között a román nyelv és annak irodalmáról, valamint azzal organikusan összefüggésben lévő történelmi események és emlékekről, Máramaros megye múltjára való tekintettel, román nyelven előadásokat tartani szándékoznak, kérve, hogy ezek látogatására, a líceumban tanuló román ajkú ifjaknak, a megjelenést megengedtetnék, egyszersmind azon óhajtásukat fejezik ki, hogy előadásaik megtartása végett a líceum egyik tanterme átengedtetnék. S következik a gyors válasz: „a kormányzótanács az előadások megtartását és a terem átengedését engedélyezi.”116 Hat évvel később, a provizorátus idején, 1860-tól máramarosi főispánnak kinevezett sajói Iosif Man meghalt. A haláláig köztiszteletben maradt személyiség temetési szertartásán a főgimnázium V-VIII. osztályos diákjai testületileg vettek részt, délután pedig, amikor a megyeházán felravatalozott tetemet a gyászmenet a szarvaszói temetőbe kísérte, amíg a menet elhaladt, az iskola egész tanulóserege a református templom előtti téren állt sorfalat. Egy negyed század alatt a helyzet megváltozott. 1898. Október 3-án előbb a főgimnáziumi tanári kar, majd a kormányzótanács Tims Bud, görög katolikus román 83
