Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
III. AZ ISKOLA 1851 ÉS 1921 KÖZÖTT
adott. Ilyen nézőpontból az 1917-18-as tanév kedvezőbb körülmények között zárult, de a következő tanévkezdés sem okozott különösebb gondot. Más tekintetben azonban a beiratkozott és vizsgázott joghallgatók viszonylatában nagy volt a zűrzavar. Már az 1914—15-ös tanév elején beiratkozott 109 hallgató közül szeptember végétől és január első feléig összesen 26 hallgató, a II. félévre maradt 82 diák közül pedig májusban újabb 23, tehát összesen 49 vonult be katonának. A hadbavonultak egy része a csonkán maradt félévet vagy évet érvényesítette, de arra is több lehetőség volt, hogy vizsgáikat még a hadba vonulás előtt letegyék. S akik ezt nem használták ki, a háború idején kiadott miniszteri rendeletek lehetővé tették, hogy a félévet néhány hetes kurzuson pótolják, majd a vizsgáikat is letehették. Ezekkel a kedvezményekkel sokan a háború befejezését követő hónapokban éltek: ugyanazon tanév alatt két vagy három alapvizsgát is abszolválták. 1919 kezdetétől a szigeti jogakadémiának a magyar állami hatóságokkal minden kapcsolata megszűnt és a tanszéket is csupán ritka levélváltás formájában a Tiszántúli Református Egyházkerület ellenőrizte. 1919. január 17-én Máramaros nagy része a román katonaság által megszállt övezetbe került. Az új hatóságok az 1918-19-es tanév végéig, az iskola felekezeti jellegéből adódó önállóságát tiszteletben tartották. De a megyei és a szigeti törvényhatóságok által 1896-ban létesített két tanári katedrát elfoglaló személyek fizetését tovább már nem folyósították. 1919 őszétől még a jutányos áron beszerzendő túzifa kiszolgáltatását is megvonták az iskolától. Még 1918 decemberében több tanár és még több joghallgató is az ex- vagy repatriáló vonatokkal nyugatabbra távozott. Ilyen körülmények között a Jogakadémia Máramarosszigeten történő maradása nagyon bizonytalanná vált. Megmaradt tanárai a líceum igazgatótanácsával vallják: „Egyházi főhatóságunk kezében van akadémiánk sorsa.” 1919-ben előbb Szatmárnémetibe, majd Szegedre is kérték.? Öt rendes és ugyanennyi óraadó tanárral az első félévben 105, a másodikban 117 hallgatóval az 1919-20-as tanévet még elvégezték. De ezt követően a tiszántúli egyházkerület döntése értelmében Szigeten a Jogakadémia megszűnt létezni és a következő tanévet - töredékesen - Hódmezővásárhelyen kezdte meg. A háború idején a főgimnáziumi tagozat is rengeteget szenvedett. Az 1914—15- ös megrövidült tanév alatt, az igazgatóval együtt 14 tanár és 6 hitoktató irányítása alatt 273 tanulóval - közülük 22 magántanulóval - foglalkoztak. Osztályvizsgát 252-en tettek, érettségire pedig - két szesszió alatt — összesen 27-en jelentkeztek. A háború és a hatalomváltáshoz köthető okok miatt az 1919-20-as tanévet a főgimnázium, az óraadó énektanárral együtt, 13 aktív oktatóval zárta. Az igazgatói tisztségre az 1918-19-es évre is kinevezett Juhász (régebbi nevén Jakobinyi) Péter már nem vállalta. A helyét, megbízott igazgatóként Balogh Péter vette át, aki a tanév végén kiadott, immár cenzúrázott iskolai értesítőbe a következőket írta: „Magunkra voltunk hagyatva. Nem kap-55
