Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
II. AZ ISKOLA 1797 ÉS 1851 KÖZÖTT
hónapok idején a téli órarend szerint folyt az oktatás, amikor a délutáni foglalkozások 2 és 4 óra között zajlottak. Ezt követően egy órát ismét a magánoktatásra fordítottak, majd délután 5 órakor a városban lakók hazamentek. 1822 novemberétől kezdődően egy néhány évig a kis és gimnaziális osztályok napi kötelező foglalkozása a téli időszakban délelőtt 8 és 11, délután 2 és 5 között zajlott. A felső fokozaton tanuló öregdeákok részére a nap reggel 6 órakor kezdődött: egy órán át a professzorok adtak elő és ugyanez történt délelőtt 8-tól 10-ig, 11-től 12-ig, valamint délután 3 és 4 illetve 6 és 7 közötti órákon. Téli időszakban a délutáni oktatás 5 és 6 óra között zajlott. Szerdán és szombat délután ők sem hallgattak előadást. 1825 novemberétől ez az órarend is sokat módosult. Ennek megfelelően a hallgatóknak reggel 6 és 8, délelőtt 9 és 10 valamint 11 és 12 között, délután pedig 2-től 4-ig, valamint 5 és 7 között voltak előadásaik illetve kötelező foglalkozásaik.47 Kezdetben volt időszak, amikor minden óra imával és könyörgéssel valamint énekkel kezdődött, de 1797-től már csupán a napi első óra kezdetekor és az utolsó óra végén került erre sor. A köztanítóknak naplóik voltak, ahová a tanulók személyi és származási adatain kívül az órákon történő foglalkozások tárgyát a hiányzó, rosszalkodó, de a jól felelő tanulókat is beírták és a jegyzetek alapján a heti iskolaszéken kötelezően beszámoltak, ahol aztán a hiányzó, rendetlen vagy hanyag diákok elleni büntetéseket is kiszabták. A főiskolai hallgatókat is a közfoglalkozásokon történő részvételük vagy fegyelmezetlenség esetén az iskolaszéken vonhatták felelősségre. Évközben a diákok különböző „gyűjteményeket” készítettek. A megadott tantárgytól függően ezek alatt az olvasmányok alapján készült jegyzeteket, egy-egy témáról készült fogalmazásokat, fordításokat értették, de a kisebb növény- és rovargyűjtemények bemutatásáról is vannak adatok. A „gyűjtemények” elkészítését és bemutatását szigorúan ellenőrizték és a hiányokat sokszor a vizsgákon elért érdemjegy levonásával büntették. A vizsgákon általában jeles, kitűnő, jó, elégséges vagy elégtelen jegyeket osztogattak. Többnyire háromtagú bizottság vizsgáztatott és az éwégi (nyári) vizsgákra a patronátust és a szülőket is meghívták. Az elégtelen minősítés osztály- (évfolyam) ismétlést jelentett, de elégséges jegyet is csak keveset kaphatott a vizsgázó, mert ha több tárgyból is csupán elégséges volt az osztályzat, ez szintén osztály- (évfolyam) ismétlést jelentett. Főként a XIX. század első felében, többnyire magános személyek által létesített alapítványok jövedelméből az általánosan jeleseket vagy csupán a meghatározott tárgyban (matematika, német, szépírás, magyar nyelvű verselés stb.) elért hallgatót (tanulót) „célprémiumban” részesítették. A középkor óta már szokásban volt, hogy évenként egyszer, farsang idején, az iskola ablakait kivilágították és az ifjak ilyenkor szórakoztak, énekeltek, sőt bizonyos fokig mulattak is. 1824 februárjában a rektor javaslatára, ezt bizonyos keretek 36
