Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
II. AZ ISKOLA 1797 ÉS 1851 KÖZÖTT
egyezett. Ezért ezen a téren nagyobb változtatásokra nem volt szükség. Az iskola rendelkezésére álló anyagi fedezet ennek ellenére, időközönként kisebb osztály-összevonásokat is megkövetelt, az osztályok megnevezésében is többször történtek változások. 1837-ig a következő osztálybeosztás és elnevezés volt érvényben: létezett egy összevont magyar osztály s ezt követték a conjunctica, grammatica, alsó-syntaxis, felső-syntaxis, rhetorica és poetica. Mindegyik élén egy-egy köztanító (praeceptor publicus) állt. 1838-ban a szigeti nemesi közösség által nyújtott alapítvány révén az elemi oktatást négyévesre emelték és két összevont elemi osztályban mostantól két oktató tanított. A kiemelt és főjövedelmezésű tanító a III. és IV. osztályosokkal foglalkozott, míg az első két osztályba tartozó kezdő kisdiákokat egy segédtanító oktattanevelte. Ez utóbbi még rendszeresen a tógátusok közül került ki és a kiemelt tanító közvetlen irányítása alatt dolgozott. Ugyancsak 1838-tól az összevont szónoklati és költészeti osztályt szintén egy kiemelt tanár oktatta, akinek a fizetését a szigeti egyházközség egészítette ki. Ez utóbbi összevont osztály esetenként különvált és mind a rhetorikai mind pedig a poeticát külön-külön személy oktatta. Az akadémiai oktatás tekintetében azonban ennél fontosabb változások történtek. 1836-ban, a későbbi mikszáthi hős, gróf Buttler János a „hazai jog” Szigeten történő oktatása érdekében alapítványt létesített.38 Ennek eredményeként az 1837-38-as tanévtől kezdődően a líceum keretében megindult a rendszeres jogászképzés. Ettől a tanévtől kezdve, az akadémiai fokozaton, a korábban Sárospatakon tanult Patakijános személyében a harmadik professzor is megkezdte működését. A két évig tartó bölcseleti osztály elvégzése után, az eddig létező teológiai kurzusok mellett (után) a hallgatók magyar nyelven, jogtudományi előadásokat (is) hallgattak és ezekből is vizsgázhattak. A hallgatók másik része a teológiai felkészülést részesítette előnybe. Velük főként az 1838-ban Nánásy András alapítványából fizetett teológia professzor foglalkozott. Az 1845-46-os tanév kezdetével Máramarosszigeten a lelkészképzés megszűnt. Eddig egy meghatározott szemeszterben mind a jogászi, mind a papi pályára készülők, bizonyos előadásokat együtt hallgathattak. Azonban mind a teológiai, mind pedig a jogi évfolyamok hallgatói, a maguk szakterületének megfelelő speciális kurzuson vettek részt és csupán az ezekből történő sikeres vizsgáik után válhattak lelkészekké vagy jogászokká. 1845 őszétől ez megszűnt. A bölcsészeti két év elvégzése után a jogászhallgatók tantervében némi teológiai kurzusok tovább is szerepeltek, sőt választott tantárgyként a görög és héber nyelvet is tanulhatták, a hangsúly azonban a jogi ismeretek elsajátítására tevődött és a mostantól végzettek pedig csupán jogászoknak voltak tekintve. Többségük a helyi közigazgatásban és igazságszolgáltatásban helyezkedett el. Azok, akik a bölcseleti és jogi tanulmányaik befejezése után az oktatói-nevelői pályán kívántak elhelyezkedni, 1846 után „a nevelőket képző tanításon” voltak kötelesek résztvenni.39 28
