Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
I. A KEZDETEKTŐL 1797-IG
I. A KEZDETEKTŐL 1797-IG A máramarosi koronavárosok - Huszt, Visk, Técső, Hosszúmező és Sziget - az 1329-ben nyert kiváltságaik birtokában a XIY. század végére népes településekké fejlődtek. Mindegyik területén önálló plébánia létezett és ezek mellett, az országban fennálló viszonyoknak megfelelően, plébániai iskolák is szerveződtek.15 Ezek működéséről tanúskodó korabeli forrásokat sajnos nem ismerünk. Ezért csupán feltételezzük, hogy a reformációnak a máramarosi magyarság körében történt elterjedése idején az öt koronaváros iskolái is protestáns intézetekké váltak. Az egyháztörténészek megállapításai szerint Luther Márton tanainak hirdetői Máramarosszigeten már 1524-ben megjelentek és az itteni lakosok rövidesen az új vallástételek követőivé váltak.16 Az új egyházközség megerősödésére mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy 1548-ban, a működését szabályozó belső törvényében rögzítik, hogy az egyházi szolgálatot mindig két lelkipásztor teljesítse. Ez az előírás nagyvonalakban az első világháború korszakáig volt érvényben. A rendelkezés megszületését megelőzően, már 1542-ből Nánási István személyében a szigeti protestáns iskola elsőként ismert oktatójáról is tudomásunk van. Ettől kezdve, amint mellékletünkből is kitűnik, az iskola rektorainak és egyéb oktatóinak névsora az intézet 1921-ben történt megszűnéséig nyomon követhető. A szigeti iskola Nánási István megjelenésétől számított egy évszázadon át grammatikai, mostani szóhasználattal élve, algimnáziumi jellegű volt, ahol az olvasást, írást és hittant tanuló kezdő diákok mellett már donatisták és deklinisták is jelen voltak. Ez utóbbiak latin nyelvű oktatása már az iskola grammatikális jellegét biztosította. Fenntartója az egyházközség, mely a városi hatósággal közösen gondoskodott a tanítók választásáról (hozataláról), meghatározta az iskola tanmenetét, az iskola és a hozzátartozó épületek rendben tartására is felügyelt. Körösi István, egykori esperes jegyzetei szerint is a „schola a városé örökösön”. Az 1625-ben Visken tartott parciális szinódus pedig elhatározta: „Szigeti uraim most ez egyúttal a közönséges pénzből építsék meg a scholát. Ezután pedig a nemesség a hajdúsággal és a város népe a sóvá gokkal együtt értsenek mind az építésben, mind a fizetésben.”17 Szilágyi István korszakolásával egyetértve, az iskola grammatikális fokozata nagyvonalakban 1640-ig tartott. Az eddigi periódusig 18 iskolamester nevét sikerült azonosítani. Többségük korábbi kilétéről kevés adatot ismerünk. Biztos, hogy közülük kettő sárospataki diák volt, másik kettő Debrecenben diákoskodott, egyikőjük pedig dokumentáltan a nagybányai Schola Rivulinából került a szigeti iskola élére. A korszakra vonatkozó iskolatörténeti szakmunkák ismeretében úgy véljük, a többi 13 iskolamester többsége is ezekből az iskolákból érkezett Máramarosszigetre. És tudva azt, hogy a Schola Rivulina 1633 előtti diáknévsora szinte teljesen ismeretlen, azt a véleke13
