Balogh Béla: A máramarosszigeti református líceum története - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 17. (Debrecen, 2013)
V. A LÍCEUM KÖNYVTÁRA
és a különböző nyelvművelő társaságok kiadványainak jelenléte. Helyi kötődése miatt még két kötet érdemel figyelmet. Az egyiket 1802-ben Kolozsváron nyomtatták, címe: A Szigeti Helveticai vallási tanokat tartó oskola tanításbeli svstemája. amelynek szerzője az iskolát reformáló Háry Péter. A másik munka az iskola egykori professzorának, Szilágy Jánosnak Jus Naturae című munkája, amely 1813-ban készült Szigeten.138 A könyvtár olvasói az iskola mindenkori tanárai és diákjai voltak, de már a kölcsönzött könyvek első, 1785 és 1820 között vezetett jegyzéke alapján is megállapítható, hogy idegenek is használhatták. A jelzett jegyzék első oldalain olvasható a nagyműveltségű „Pater Piar. Simontsits”, a szigeti piarista gimnázium jeles igazgatójának a neve is. Minden könyvkölcsönzés alkalmával a kölcsönző nevén kívül a mű címét, esetleg kiadását is megjelölték. Visszaszolgáltatás alkalmával a bejegyzést most még egyszerűen áthúzták.139 A következő kölcsönzési nyilvántartás már bonyolultabb volt. A fentebbi adatok mellé még feljegyezték a kölcsönzés és visszaszolgáltatás pontos dátumát, sőt azt is jelezték, milyen volt a könyv állapota a kölcsönzés és a visszaszolgáltatás alkalmával.140 A könyvkölcsönzés feltételeit és módozatát egyébként a líceum törvényei is szabályozták. A kikölcsönzött könyvet minden olvasónak saját kezével kell bejegyeznie a nyilvántartásba. Evenként kétszer, a szorgalmi időszak („diligentia”) végén az összes kikölcsönzött könyvet be kell szolgáltatni és az esedékes kölcsönzési díjakat is mindenkinek-ki kell egyenlítenie. A diákokra való tekintettel a könyveket két csoportra osztották: mgekülönböztettek vezérkönyvet (tankönyvet) és nem vezérkönyvet. Az előbbiek egy heti használatáért három krajcárt fizettek. A másik csoportba tartozó könyvek kölcsönzéséért az első hónapban a diákok semmit sem fizettek, de a hónapot meghaladó minden hétért három-három krajcárral tartoztak. „Nem oskolai ember” kölcsönzés előtt kötelezvényt írt alá, „hogy ha elvesztik vagy elmotskolják vagy elszaggatják” a könyvet, megfizetik. Idegeneknek azonban csak a tanárok írásbeli jóváhagyásával volt szabad kölcsönözni.141 Ezek az előírások szinte a XIX. század végéig érvényben maradtak. Az iskola nagy könyvtára mellett egy „olvasó” könyvtár is létezett. Ez utóbbi első említése 1836-ból való, de akkor már „olyan könyvekből áll, melyeket az olvasóközönség nagyobb részt már átolvasott”. Az ide besorolt könyvek főként német nyelvűek. Az iskola gondnoki tisztét betöltő patronátus gyűlésén Breznay Pál igazgatótanár fölvetette annak lehetőségét, hogy ezt a könyvtárat csere által frissítsék fel. A patronátusi gyűlés első hallásra bele is egyezett a Burján Pál könyvárussal történő cserébe. Később azonban álláspontján szigorított és most már csupán a „kevésbé betses” és hasznos könyvek elcserélését engedélyezte. A gyűlés résztvevői kérik, hogy a cserére kijelölt könyvek jegyzékét előzőleg mutassák be, az esetleges cseréről csak ezek mérlegelése alapján határozzanak majd.142 A források alapján azonban a cserére sem most, sem a későbbiek folyamán nem került sor. 113
