Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)

„Péntekhegyi levelek”

Jól kezdődik ez az 1956. július 24-én kelt esperesi körlevél. Imádkozásra hívja fel a lelkipásztorokat és presbitériumokat a Központi Bizottság üléséért. Ki ne örvendezett volna az Űr előtt nyitott szívvel azért, hogy fellebbent a vasfüggöny a világkeresztyénség képviselői előtt? Lehetne-e áldásos ez az összejövetel, ha azt nem venné körül az imádságok fellege? Megnyugtatlak, volt könyörgés a gyülekezetekben ezekben a napokban.

Kár volt az imádkozásra való felhívás mellé odatenni nem is szeniori pásztorbotot, hanem egyenesen az egyházkormányzati korbácsot. Gondolhatod, sokan érdeklődtek a KB ülése iránt. Még többen szerettek volna azon részt venni. Persze, hogy lehetetlen volt az érdeklődők seregét odaengedni. Ha ezt tették volna, nem a galyatetői SZOT üdülő, hanem az egész Mátra-hegység sem tudta volna befogadni a sokaságot. Mert felkelt és elindult volna oda az egész magyar protestantizmus! Vagy - tán nem tévedünk - az egész ország népe! Ügyészi ridegséggel, rendőri kíméletlenséggel, professzori fölénnyel igazán felesleges volt odatenni a küszöbre a visszautasítás korbácsát.

Érthető, hogy fenn a hegyen készítették meg a KB nyoszolyáját. A magasság mindig — kimondatlanul is - Istenközelséget jelent. Urunk is kereste a hegyek csúcsát, hogy ott belefogózzék mennyei Atyja kezébe. Vajon ez az indulat vezette-e egyházkormányzatunkat, amikor a Mátrába helyezte a KB ülésezését? S különösen akkor, amikor a mátraházi egyházi üdülő helyett a galyatetői SZOT üdülőbe tették át a tanácskozások színhelyét? Avagy pedig egyszerű adminisztratív intézkedés volt ez, hogy ezt a napjainkban olyan gyakran használt kifejezést alkalmazzuk? Úgy véljük és a hazai evangéliumi keresztyének nagy-nagy többsége úgy gondolja, ez az utóbbi, az adminisztratív szempont volt a döntő az ülés színhelyének végleges megállapításánál. Nem mindenki mehet el a Mátrába. Nem akárki juthat fel a Galyatetőre. Onnan se lehet csak úgy egykönnyen elrepülni. A számonvétel és szemmeltartás a szabadság e világának rendkívüli előjogai, sehol úgy nem érvényesülhettek, mint éppen Galyatetőn a SZOT üdülőben.

Természetes mindezek után, hogy vendégként is csak az vehetett részt, akit az Egyházak Világtanácsa meghívott. De hát kiket hívott meg ez a tiszteletre méltó testület? Ugyebár a tagegyházak ajánlottjait. Nos, magyar vonatkozásban ez azt jelenti, hogy csakis azokat hívhatták meg Galyatetőre, akiket a jelenlegi református és evangélikus egyházkormányzat teológiailag előzetesen alaposan lekáderezett. A közegyházi szűrőkészülékek zúgása, - bizony Béni! - elhallatszott a legeldugottabb magyar falucskába

401