Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Az igaznak emlékezete... (Békefi Benőnek) Kedves Béni! Tudom, nem tetszik neked ez a megszólítás. Hiszen téged ma már országszerte „főtiszteletű professzor” úrnak szólongatnak. Ne haragudj, - nem tudlak így titulálni. Nem azért, mert te nem vagy professzor. Hiszen jól tudod te, hogy ehhez a mesterséghez bizonyos tudományos előképzettség, szakmunkák és megfelelő vizsgák szükségesek. Mindez pedig nincs a te tarsolyodban. (Bezzeg van Dr. Szabó Zoltánban, meg Dr. Koncz Sándorban, akiket olyan nagyon messze és mélyre dugtatok el!) Szóval nem a professzortalanságodért (rossz ez a képzés, de hasonlít a ti hangotokhoz) nem mondalak professzor úrnak. Főtiszteletűnek sem mondalak. Próbálgattam úgy magamban, de mindig beletörött a nyelvem. Letettem erről a meddő kísérletezésről. Tudod te azt is nagyon jól, hogy a theologiai akadémiák tanárainak a legméltóbb nevük: „tiszteletes és tudós professzor úr” volt. Maradj meg csak így azért Béninek. Lehet, valamikor örülnél, ha ezzel a bizalmas baráti megszólítással kaphatnál levelet valakitől... Akkor, amikor majd elhervadnak homlokodon a „főtiszteletű”, a „professzor”, meg az „esperes” címek hazug virágai... Joggal haragszol ezek után, hogy miért nem mondom már ki, miért íródik ez a levél? Szinte látom, hogy forr benned minden. Mint valami „nyírségi vulkán” sisteregsz és fortyogsz - a hiú emberek sértődöttségével. Hát csak csöndesen Béni! Kimondom, miért írom ezt a levelet neked: Szabó Imre miatt! Ne legyints és ne szoruljon ökölbe a kezed. Emlékezzél csak a legutóbbi lelkészértekezletünkre. Március 8-án volt. Beszámoltál a traktus eseményeiről. Felemlegetted a személyi változásokat is. Megállottái egy lelkészfeleség emléke előtt is. Aztán, aztán: siettél tovább a közléseiddel. Elmondtad, hogy Bujon a gyülekezet nem akarja elfogadni az egyházkormányzat jelöltjét. Nyilvánosan megfedetted azt az ifjú lelkészt, aki Istenre és a lelkiismeretére hallgat és nem az ún. egyházkormányzatra. - Megvallom neked, hogy én még mindig vártam, hogy majd egy külön fejezetben megemlékezel Szabó Imre atyánkról. Akkor még nem mertem, nem tudtam feltételezni rólad annyi cinizmust, romlottságot, hogy az utóbbi tíz esztendő legnagyobb egyházi halottjának az emléke mellett szótlanul mégy el. Minden 65
