Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Fáber Kovács Gyula (Finta Istvánnak) Kedves Pista! Valamikor régen jól ismertük egymást. Te akkoriban a magyar honvédség tábori lelkészeinek uniformisát viselted. Jómagam pedig a Református Élet tolla voltam. Azóta sok víz lefolyt a Tiszán! Az egykori tábori lelkészből - Konventi főtanácsos, az első magyar sajtólelkészből sényői pap lett. Ne keressük az okát, hogy ki hogyan és miért emelkedett vagy zuhant. Inkább újítsuk fel a régi ismeretséget és ennek jogán ejtsünk pár szót néhai lelkipásztor-testvérünkről: Fáber Kovács Gyuláról. Az első emlékem Gyuláról az 1932-es debreceni theologus konferencia. Kedves, mosolygós arcú pápai theologus diák volt. Melegszívű, hamar barátkozó, örök vidám testvér. Aztán: az Ausztriához csatolt Felsőőr lelkipásztora lett. Egy-két írását még láttam a felsőőri gyülekezet életéről. Jó nagy idő elteltével olvastam felőle, hogy hazajött Magyarországra. Valahol a Balaton mellé hívták meg lelkipásztornak. Aztán egy megdöbbentő hír: Fáber Kovács Gyula meghalt. Szeretném, ha nem untatnálak kedves Pistám. Gondolom, te nem ismerted őt. Az előbbiekben bemutattam néked. Dicsérő jelzőket nem írok róla. Az Űr az ő bírája is. Elmondom azonban néked, ha nem tudnád, hogy özvegye megőrült a fájdalomban. Egyik árvája pedig elkerült a debreceni református Kollégiumba, illetve annak fiú-gimnáziumába. Megint ne feszegessük az okokat, miért kellett egy balatonmenti papnak Debrecenbe, fiú-gimnáziumba íratni a leányát. Kényes kérdések: a teljes vallásszabadság, a jól funkcionáló Egyezmény, a lelkiismereti és tanulási szabadság problémái jönnének elő. És hát ezekről - ugye kár - jobb nem beszélni. Mert ti úgy mondjátok, hogy mindezek hiánytalanul és maradéktalanul megvannak. A Fáber Kovács Gyulák taníttatási gondjai, mint tények, azt állítják, hogy mindez csak üres szóbeszéd. - Erről hát ne többet... Planem arról inkább, hogy ennek a Kollégiumban tanuló gyermeknek a sorsa, édesapja halála után, igen megnehezült. Talán még előtted is érthető, ha az özvegy, nem tudta, minden jószándéka mellett sem fizetni a nem éppen alacsony kollégiumi tartásdíjat. A tartozásnak meg az a természete, hogy sohasem fogy, hanem mindegyre növekszik. így esett, hogy 43
