Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
hogy az első ajtót, amelyet Isten nyit meg előttem hálával és alázattal elfogadom. Mondd meg annak a lelkipásztornak, hogy köszönöm megszégyenítő szeretetét. Kérd meg nevemben is, hogy állítson le minden választási előkészületet, hárítson el minden jelöltet. A legközelebbi jövőben értesíteni fogom végleges elhatározásomról. Megköszönte Tibornak is ezt a valóban evangéliumi szolgálatot és rendkívüli melegséggel elköszönt ifjú barátjától. Mindezt azon melegében mondotta el Kovács Tibor annak a másik lelkipásztornak, aki maga is vizsgázni akar Ura és Királya előtt az Evangéliumból. Megállapodtak abban, hogy nem mondják el senkinek sem ezt a dolgot. Nem akarnak új sebeket ütni, sőt gyógyítani akarják a vérző, égő sebeket is. És megállapodtak abban, hogy imádságban, reménységben várják a beígért végleges elhatározás hírét. És a válasz, ímé, - megérkezett. Nem csöndben, nesztelenül jött. Harsonázta a rádió, hírelte a sajtó: Péter János a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke! Kicsi falusi parochia csöndje, békessége helyett elfogadta a hatalom nyújtotta nagy kaput, fényes pozíciót, díszes fórumot. Ezzel a döntésévei a püspöki palástot felcserélte az állami tógával. Jól áll néki. Talán jobban, mint amaz. Bocsássuk el őt békességgel, áldáskívánással. Legyen különb őre a magyar kultúrának, mint amilyen pásztora volt a magyar református egyháznak, szegény Tiszántúlnak! Az a beregi pásztor, — Lengyel László - ne hánytorgassa fel e hír vételére, hogy neki azt mondotta Péter János: nem megy el az egyházból. Jó Kovács Tibor is felejtse el azokat a könnyeket, amelyek megcsillantak a püspök szemében, amikor megbocsátó szeretettel igyekezett kinyitni előtte egy kicsi, falusi parókiát. És az a harmadik, az a névtelen pásztor is csak gyakorolja a szeretetet, meg az Evangéliumot másokon... Végeredményben mi is történt Péter Jánossal? Nem egyéb mint amiről Pál apostol így beszél: „...tudom, hogy nem lakik én-bennem, azaz a testemben jó, mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom. Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok”. (Róma 7:18-19.) Egyszer majd Nessus-ing lesz rajta az állami tóga, miként azzá vált a püspöki palást rajta. És egyszer majd, - egészen bizonyosan! - odáig érleli ót az Űr Isten, hogy porig alázkodva fogja majd mondani: „Oh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem a halálnak testéből?” Péntekhegy, 1957. január 7. 419
