Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
rítónak annál inkább nevezhető valóságos belső titkárnő púderes dobozkájában a sémi származásuk kutyabőre, - a püspöki titkárkar mögött ott áll a paraszt-ős markáns alakja, - s mindeniket külön is, mindnyájan együtt is, - övezi az államhatalom glóriája, - egyszóval: itt mindenki növekedni akar. Nos, ebben a tülekedő, könyöklő, hízelgő, hajbókoló társaságban kell Károly bácsinak is elvégezni valamit, nem a növekedésért, hanem a puszta önfenntartás érdekében. És ez az elvégzendő „valami” teszi egészen sötétté ezt az arcképet. Mert hát mit is végez Károly bácsi, az egyházkerületi főjegyző, püspök helyettes a mai egyházkerületi nagyüzemben? Nagyon kérem, ne vegye rossznéven, ha egészen őszintén megírom a látottakat és hallottakat. Nem bántani, — gyógyítani akarnak e sorok. Talán még nem késő arra, hogy Károly bácsi szemgyógyító írral megkenje a szemét és lásson. Most ugyanis - bármennyire fájdalmas leírni, — nem lát! Mit is kell végeznie azért, hogy megmentse puszta létezését? Két dolgot. Egyik: mindazt, amit csak alá kell írni. Ugye megért engem Károly bácsi?! Van egy belső püspöki kabinet ma az egyházkerületben. Ez ítél elevenek és holtak felett. Ennek tagjai beszélnek a püspök és az egyházkerület nevében. Döntenek ügyekben, mozgatnak életsorsokat, tesznek elvi nyilatkozatokat, pápábbak a püspöknél, de amikor írásban kell valamit kiadni, tehetetlenek. Ilyenkor aztán jöjjön Károly bácsi! Az egyházkerületi főnótárius, a főjegyzői pecsét őre. És írja, amit amazok diktálnak, pecsételje, amihez semmi köze sincs. Másik munkája: szólni, nyilatkozni, írni, - azt, és amikor az másoknak káros és kellemetlen. Károly bácsinak már nem lehet káros, kellemetlenségről nem is beszélve. Mi tagadás, ezt a szerepkört Károly bácsi mind ez ideig hűséggel betöltötte. Alkalmazkodott az egyházkerület új gazdáihoz teljes odaadással. Károly bácsi lett a testté vált engedelmesség a tiszavidéki egyházkerületben. Egy bizonyos Pál nevű apostol azt írta vagy ezerkilencszáz esztendővel ezelőtt egyik tanítványának: „Légy példa...”. Példa olyan valaki, akire felnéznek, másolni próbálják, mert felismerik benne Krisztust. Ez a páli intés vonatkozik kései tanítványaira is. Károly bácsira is! Ám lehet-e példa a hívők számára az, aki csak emberi hatalmasságok előtt hajt térdet s fejet? Péntekhegy, 1956. május hó 388
