Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
tíva jóváhagyó elismerését. Ki tudná megmondani, kit és mit fog még ön kibírni, Püspök úr és mindig, mindig a háborgó vizek, tarajos hullámok tetejére kerülni? Mi lehet a magyarázata ennek a csodálatos elpusztíthatatlanságának? Egy meggyalázott, az egyház szemétdombjára kihajított magyar lelkipásztor, hadd próbálja megoldani Péter János elpusztíthatatlanságának és megsebezhetetlenségének titkát. Lehet, mire ezek a sorsok az egyház nyilvánossága elé kerülhetnek, a sorok írója - Péter János sötét titkának felfedője - már régen elmegy a minden élők útján. Tartozik azonban a magyar református egyháznak ezzel a vallomással. 1950. február 5-én, mint kezdő püspök, meglátogatta ön a hajdúnánási gyülekezetét. A presbitérium nevében e sorok írója köszöntötte önt Püspök úr. Az akkor, tehát 1950. február 5-én mondott beszédemet hallottam most — 1956. április 9-én vissza, szó szerint az Állami Egyházügyi Hivatal főelőadójától így: azt mondta a nagytiszteletű úr a Püspök úrnak: „Amikor a finn erdőben kidöntik a legöregebb fát, - akkor, mint az erdők népe mondja, sír a rengeteg, siratja a legősibb fát, amely a legmélyebbre eresztette gyökereit. A magyar élet elérkezett egy korszakos fordulóhoz. A fejsze rávettetett a legősibb magyar fa: a magyar parasztság gyökerére. És most sír a nemzeti élet rengetege, siratja a legősibb magyar fát: a parasztságot. Vajon nem kellene-e megállítani ezt a fadöntést? Vagy ha mégis kidöntik, szabad-e majd az egyháznak szamaritánus szeretetével ráhajolni ez „ősi fára?” Ezzel a beszédével - folytatta a főelőadó - a nagytiszteletű úr kiállt a nagygazdák osztálya, a kulákság mellett és az egyház ilyen értelmű állásfoglalását kívánta a Püspök úrtól. Ezzel pedig súlyosan vétett az egyház rendje és tanítása ellen! Püspök úr! Ki adta ezt a beszédet az Állami Egyházügyi Hivatal kezébe? A nánási magyar, aki zokogva hallgatta, bizonyára nem. Mindenre kapható, de szellemileg teljesen impotens szolgatársaim aligha, kinek fűződött akkor hát érdeke ahhoz, hogy ez a beszéd eljusson a magyar parasztság ellenségeihez? Ki nyert ezen is jutalmat, kitüntetést? Kinek biztosította a gyűrűző magyar vizek felszínén való megmaradását ez a hitvány ténykedés? Vádolom önt Püspök úr! Ön közönséges besúgó! Hány magyar református lelkipásztor életét, otthonát, nyugalmát rontotta meg bűnös cselekedetével! Hány református gyülekezetét dúlt fel, tett tönkre, zúzott szét aljas működésével! Református egyházunk minden szavát, megmozdulását, legszentebb titkait, reménységét és váradalmát, - ön árulta el a hatalom386
