Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Gondtalanul csilingelt kacagása a körösi parókia falai között. Most úgy toppant elém, mint a tavasz ígéretes királynője. Még nem egészen nagylány, de a nagylányság minden tündökletes szépségével. Pár szót váltottunk. Ebben a néhány szóban: egy lelkészcsalád tragédiája zendült meg. Maga felől kérdeztem. A mosolygó, villogó szempár elkomorodott. Ennyit mondott, vagy inkább sóhajtott: Édesanyám Pesten van, - kőműves segédmunkás. Majd szeméből kihullott egy gyémánt-csepp. Szólni nem tudtam egy szót sem. O sem. Némán búcsúztunk. Ahogy elsietett s utánanéztem, láttam a zord, hideg tél kerülgeti ezt a drága tavaszt: Ivettet. Akkor mindjárt elhatároztam, írok Magának. Biztos tudja, de tudja még igazabban, hogy a gyermeke, Ivett is ott él Maga mellett a téglahegyek alján. De ha nem tudná, hát tudja meg, hogy ott állunk sokan, nagyon sokan! Az állványokon, a malteros ládák mellett... Engedje meg kedves Első Ivett, Tiszteletes Asszonyom, hogy mélységes tisztelettel megcsókoljam a kezét. Na, ne húzza vissza a kezét. Maiteres? Téglaporos? Nem baj! Ebben a kézcsókban tiszteleg Maga előtt az a lelkipásztori sereg, amelyik férjével együtt nem hajt fejet a modern Baálok előtt. Kicsoda előtt tisztelgünk? A Dolgozó Papné előtt. A Mártír Papné előtt, az Otthontalan Papné előtt. A fészkéből kivert Papné előtt. A kapitulációt nem kívánó Papné előtt. A nem-eladó Papné előtt. Napjaink református Papnéja előtt! Azért csak adja ide a kezét! Ebben a kézben benne van napjaink küzdő, hősi református papnéinak a keze! Hadd hajoljanak rá egyszer azok a kemény papi fejek — ezekre az érdes, agyondolgozott, eldurvult, - és éppen ezért szent kezekre. Valamikor, - nem is olyan régen! - milyen sima, márvány fehér volt ez a kéz. S azt a szörnyű világvihart, amely átzúgott rajtunk, — talán észre sem vettük - a református papnék keze érezte a legsúlyosabban. Papnéink imádságra kulcsolódó keze, mind többször, többször kényszerült megragadni a szerszám nyelét. A református lelkipásztorok „kenyércsatájában” - bajtársi kézzé acélosodott a papnék keze. Nem szoktunk erről beszélni. Ebben az ünnepélyes pillanatban, amikor palástos lelkipásztorok nevében csókoljuk meg azt a malterkeverő kezet, hadd szóljon erről a betű orgonája! Mi mindent végez napjainkban a református papnék keze! Meg lehet-e ezt énekelni? Ha valakinek megváltozott a sorsa, a dolga, hát a református papnéé gyökerestől. A tegnapi papné keze imádságra kulcsolódott, kenyeret szelt, kalácsot tört, otthont szépített, gyerekek fejét simogatta. A mai? Maltert kever, téglát hord, szövőgépet kezel, piacon árul, kapát forgat, 380
