Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Ott legalább így vigasztal minden magyar református lelkipásztort az Ige: „Mikor vízen mégy át, én veled vagyok és ha folyókon, ezek el nem borítanak, ha tűzben jársz, nem égsz meg és a láng meg nem perzsel téged”. (Ézs. 43:2.) Péntekhegy, 1955. június hó * * * Epigonok orációja után... (Könyves Tóth Mihály sírja előtt) Kedves Bátyám! Szándékosan megkésve érkezem porrészeinek lakóhelye elé. Az ünnepi kandeláberek lángja kihunyt már. A hivatalos egyházi és világi előkelőségek elsiettek. Az epigonok orációja beléhullt a frissen ásott sírba. Mert epigonok állták még az imént körül Mihály Bátyám földi maradványát, azzal a rejtett céllal, hogy miközben tisztességet adnak az 1848-as szabadságharc egyik hősének - önmagukat próbálják igazolni a Múlt és a Jelen felé. Most már csönd van itt a Múlandóság kertjében az időtlenség bólongató lombjai alatt. Csak ketten vagyunk már. Néhány szót engedjen meg kedves Bátyám, bár jól tudom, beléfáradt a szóáradatba, amely elöntötte és megzavarta síri álmát. Mégis, néhány olyan szót hadd mondjak el, amelyet az imént elporzott, siető epigonok nem mondhattak itt el. Bocsánatot kérni jöttem mindenekelőtt. Azért is, amiért egy elaljasodott egyházi nemzedék zavarni merészelte a csöndes pihenését. De főként azért, amit elmondtak e sírhant fölött. Volt egy idő a mai magyar református egyház életében, amikor divatba jött a bocsánatkérés. Bocsánatot kértek némelyek a zsidóktól, mások a csehektől meg az oláhoktól. Ha valaki emelkedni akart - az oroszoktól. Az 1946. év csak úgy zengett a sok bocsánatkéréstől. Ezt az időt, kedves Bátyám átaludta. Nem tud hát arról, hogy miközben kifelé valósággal tombolt egyházunk nevében a bocsánatkérés,- befelé, a magyarság felé, népünk és egyházunk elfelejtett, megtagadott, sárba tiport fiai felé, - nem volt bocsánatkérés. Nem volt idő, és még ma sincs rá, hogy hivatalos egyházunk bocsánatot kérjen a nemzeti géniusztól,- mert minden pillanatot annak elárulására kellett fordítani! Az epigonok 155
