Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
vöröslejátszó fekete betűi jobbra hajoltak, Nyugatnak tisztelegtek, egy haldoklónak mondott életformát dicsőítettek s a bilincsbevert jámbor olvasóban, akaratlanul is a szabadság utáni nosztalgiát ébresztették fel! Nem! Az Út ilyen botlást nem követhet el! Járjon kanossát! Sírjon és böjtöljön a megfelelő önkritika után, 101%-os túlteljesítéssel magasztalja a Rákosi- Gerő-Révai új-Magyarországot! Te Sándor! Már maga a nyílt levél ténye, amelyet az Egyesült Államok elnökéhez írtak - elgondolkodtató. Olyan világ az az imperialista Nyugat, amelyben bárki, ha van írnivalója, akár magához az államfőhöz is, - minden további nélkül megírhatja gondolatait. Joguk van az egyházi (!) vezetőknek elmondani a véleményüket. Sőt a hivatalos állásponttal homlokegyenest, ellenkező véleményüket is! Mindezért nem kell félniük attól, hogy jön az államvédelmi hatóság, jön a deportálás, jön az internálás, jön a börtön vagyonelkobzással, jön - súlyosabb esetben - Szibéria! Mindez nem történik meg! A nyílt levelet milliók elolvassák. Ráigenelnek, vagy nemet mondanak. De az ember szabadságának a méltóságán nem esik csorba! - Ugye, hogy jogos bennünk a vágyakozás az ilyenféle világ után?! Hát még, ha arra gondolunk, hogy a „haldokló Nyugaton” szabad kifejezést adni a kormányzat ténykedései feletti megdöbbenésnek. Sőt: tanácsot is adhat bárki az elnöknek, bármilyen kérdésben. Még az oly igen kényes külpolitikai kérdésekben is! Gondoljunk most arra kedves Sándor, hogy magyar honunkban valaki tollat ragadna és névvel, címmel ellátott levélben megírná Rákosi Mátyásnak, hogy az egész magyarság megdöbbenéssel figyeli a kormányzat ténykedését és azt tanácsolná, hogy oldózkodjunk ki a nagy Szovjetunió öleléséből. Mi volna a sorsa ennek a szegény, őszinte, igaz magyarnak? Ugye te is jól tudod, hogy még az express-bitófa is kevés volna erre a főbenjáró bűnre. Csodálkoztok, hogy a magyarság várakozással és reménységgel tekint Nyugat felé?! Ott van aztán abban a nyílt levélben a keresztyén lelkiismeretre való bátor és döntő hivatkozás is. Szóval van ilyesmi, hogy „keresztyén lelkiismeret”. Ennek van hangja, véleménye, ítélete, ez megszólalhat s ha kell még vészharangot is kongat. Ismered te ezt a keresztyén lelkiismeretet a vasfüggönyön innen? Avagy nem arra törekszik az egész bolsevista nevelési és társadalmi rend, hogy valami módon elnémítsa, elhallgattassa, megölje ezt a lelkiismeretet?! Egyéniséget jelöl, karátjegyet pecsétel ebben a mi egyre vörösödő paradicsomunkban, ha valakiről azt mondják: lelkiismeretes ember?! Ugye Sanyikám, hogy sikerült kerékbe törni a mögöttünk lévő legszomorúbb magyar évtizedben a lelkiismeretet. És felnövekszik közöt129
