Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
Budapestig! Nehéz út volt! Hiszen a Püspök úr bő mértékben kapott az evangélium-hirdetés karizmájából. Amellett a pápai kollégiumban szíve magyarrá edződött. Evangélistának és magyar embernek a bolsevizmust hirdetni és valami hazátlan világpolgárságot gyakorolni, roppant önmegtagadást jelentett. Ebbe a magatartásbeli szkizofréniába meg lehetett rokkanni, el lehetett égni vagy a teljes dekadenciába lehetett süllyedni. Nem csoda, ha műtétre és pihenésre volt szükség. Az meg éppen nem csoda, hogy ez a betegség, melyet bátran lehet „ecclesialis trombózis”-nak nevezni, pontosan akkor lepte meg Püspök urat, amikor hazánkban elkezdődött a bolsevizmus legeslegújabb szakasza... Egy bizonyos, a szálláskészítés ideje végleg lezáródott. A másik: új szakasz jön-új emberekkel. A letűnt szakasz utolsó hónapjaiban Püspök úr lelkében megszólalt a magyar ember. Nem tudott politikai hazardőr vagy karrierista lesi-puskás lenni, aki félszemmel a magyarságra néz, de a másik szemével Moszkvát figyeli. A besötétedett magyar ablak egy kicsit megvilágosodott. A letiport, majdnem megfojtott nemzeti érzés sisteregni kezdett. A tulajdon hazájában hontalanná lett magyar kezdte magát kissé jobban érezni. Püspök úr mit tehetett mást, mint örült, lelkesedett, agitált a Hazafias Népfront nevű alakulat mellett. Kifejezte akaratlanul is talán, hogy a magyarság nem lehet hazátlan bitangok földje, még ha rátűz a bolsevista internacionálé vörös csillaga. A debreceni püspök sokkal tartózkodóbb volt. Óvatos, langymeleg nyilatkozatokat tett, miközben Püspök úr szavai perzseltek. Amaz tudta, hogy Magyarország bolsevizálásának egészen új időszaka kezdődik a tízéves hódoltság után. Püspök úr azt hitte, hogy a sokat emlegetett „szabadságiból mégiscsak leszakadt hazánkra egy tenyérnyi felhő. Hát nem így történt! A tegnapi szakasznak még az emlékét is kiirtják. Ebbe az irtásba természetesen emberek, sorsok, lehet megint osztályok tűnnek el, morzsolódnak fel. Kinek csöndben, kinek földrengés közben adják át ezekben a napokban a selyemzsinórt. - Rendszerint az utód nyújtja át az elődnek. Ezért zizzen az Út hasábjain a selyemzsinór a nyírségi esperes tollából. Püspök úrnál is lehet, kezdődik a legújabb szakasz, amely ha másra nem, de arra jó lesz, hogy Püspök úr is tanuljon „újat a mindig újat cselekvő Isten igéjéből”. Péntekhegy, 1955. április hó 101