Szabadi István (szerk.): „Szorultságomban - tág tért adtál" Balla Árpád református lelkipásztor hagyatéka -Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 16. (Debrecen, 2012)
„Péntekhegyi levelek”
majd, hogy a hősi magyar ellenállás esztendeiben, a magyar református egyház elárulója lett a magyar ügynek. Hiába mutatunk majd Szabó Imre sírhantjára, Papp Béla börtönére, ismert és ismeretlen magyar lelkipásztorok üldöztetésére, zaklatására, szenvedésére, megbecstelenítésére. Hiába mondjuk, hogy szószékeink legnagyobb részén nem hangzott vörös evangélium, hogy pásztoraink megvesztegethetetlenek és törhetetlenek voltak hitükben és magyarságukban. Hogy templomainkban zengett változatlanul a zsoltár és szárnyalt az imádság, hogy gyülekezeteink a magyarság védőbástyái lettek a bolsevista Góliáttal szemben, Félelmetes holnap!, amelyet elsötétít az ön alakja Péter János! A bitófák árnyékában megnő a hóhér alakja. A magyarság kegyelettel és tisztelettel néz a bitók mártírjaira és megvetéssel azok hóhéraira. A magyar református egyház pedig nem az, amelyik politikai emelvényeken ágál, hízeleg, tapsol és hajlong felfelé, - hanem az, amelyik lassan egészen katakomba-egyházzá lesz, - számon kéri elöljáróinak tetteit. Jól tudjuk: az Úré az ítélet. De Isten az O idői ítéleteit gyülekezetére bízta. A Kulcsok hatalmát a gyülekezetek kezébe tette. A bitófák árnyékában élő gyülekezetek megszólalnak. Orcapirulással, szégyenkezéssel, bűnbánattal állunk az Úr előtt. Szégyelljük, hogy nincs bennünk a hit kockázata és merészsége. A hit vakmerősége és hősiességé. Ha ez megvolna bennünk, akkor mártír egyházzá lennénk, - de nem volna Péter Jánosunk! Ha nekünk az élet valóban Krisztus és a meghalás nyereség, - akkor ennek a győzedelmes hitnek az ereje elsöpörné önt, Péter János! Mégis minden nyomorúságunkban, számadásra hívjuk önt a kulcsok hatalmával és megkérdezzük: Meddig még a szolgalelkűség és behódolás? Meddig még az országrontók iránti lojalitás, a bolsevista aranyállókép előtti hajlongás? Meddig még a szolgai „igen” és a feltétlen engedelmesség? Meddig?! Meddig?! Ha soha egyébkor, legalább a bitófák árnyékában visszhangozzék az ön lelkében is Püspök úr az Ige: „Mert nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt...!” (II. Kor. 5:10.) Péntekhegy, 1955. április hó * * * 99
