Szabadi István (szerk.): Itt viharzott át felettünk... I. Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 15. (Debrecen, 2008)

Arday Aladár, Nagyszalonta, Nagyszalontai em.................................................io Bácsy Gyula, Munkács, Beregi em

dai vagy más munkát sehol sem kaptam. Amig tartott a vakációban keresett kis pénzem, még ehettem legalább egyszer naponta 2 krajcár ára kenyeret és 3 krajcárért szalonnát, de amikor elfogyott a pénz reménynélküli fájdalom közt éreztem, hogy Budapesten idegen és éhes vagyok. Szegény Édesanyámnak nem Írtam a nyomorúságomról, nem volt lelkem az amúgy is szűkös kenyeret kivenni leánytestvéreim szájából. Már arra gondoltam, hogy jobb lenne a Dunába ugrani, mint igy élni tovább. Amikor ilyen sötét gondolatok közt a dunai korzón egy pádon gunnyasztottam, kb. hasonló korú színész vetődött mellém. Megismerkedés után megkérdezte, meginnék-e vele egy krigli sört. Természetes, hogy elfogadtam, hiszen nekem egyenlőre csak ez kellett, vagy jobban mondva az az óriási kifli, amit a sör mellé adtak. Sörözés közben derült ki, hogy neki sincs egy krajcárja sem. Engem baleknak akart megfogni. De mert ő csak a thália papja, én meg az Istené, úgy egyeztünk meg, hogy én előkelőén eltávozom és megvárom a Dunaparton, amig őt a kávéházból kidobják. Ez az önfeláldozás összemelegitett vele. Megismerve nyomorúságomat, színházról színházra vezetett, hogy nekem valami munkát, ha mást nem színdarab kiszerepezést kerítsen. Végül is kaptunk munkát a városligeti „Hőköm színháznál”, ahol az Embertragédiája paródiáját kellett kiszerepeznem, 3 forint 60 krajcárt kaptam érte. Ez volt Budapesten az első keresetem. Karácsonyig aztán szindarabszerepezésből éltem. Keserves, éjjel nappali munka volt, de munka volt, amelyből tengethettem magamat. Karácsonykor pedig jött a legáció, amelyet szivszorongva nagy reménységek közt vártam. Ráckevibe mentem legátusnak. Amikor megérkeztem már állt a karácsonyeste. Az inteligencia a vendéglő nagytermében ünnepelt a lelkipásztorral együtt. Egyenesen oda kellett mennemjelentkezni és ott kellett maradnom folytó sűrű füst és borgőz között. Reggel a rektor lakására dirigáltak. A szoba ablaka, amelyben hálnom kellett, ki volt törve. Fütetlen szobában feküdtem le, pedig farkasorditó hideg volt. Reggel 9 órakor a lelkipásztor úgy rendelkezett, hogy én fogom végezni a karácsony elsőnapi szószéki szolgálatot is, ő csak úrvacsorát oszt. El is végeztem délelőtt is délután is, sőt másnap délelőtt is tisztességesen az igehirdetést, egy szál szalonkabátban, mert télikabátom addig még nem volt és átdorbézolt éjszaka után, holott előzőleg 2 pohár bort sem tudtam meginni, de aztán ünnep második nap délután, hogy ki és miképpen vitt vissza Pestre nem tudom, mert eszméletemet vesztettem. Hatalmas mellhártyagyulladást kaptam, hetekig feküdtem és egész életemen keresztül húztam a legációban kapott mellhártyagyulladás következményeit. Ebben a betegségben fordult felém Kenessey Béla theológiai tanár figyelme, aki magamellé vett, betanított az országos közlő