Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
az első jobb olvasatot nem tehetjük meg, hogy ne javasoljuk, annál inkább, hogy ugyanezzel a beszédfordulattal vagy hasonlóval ebben a tárgyban találok más ezzel élő szerzőket is. Közülük az egyik a jeruzsálemi Cyrillus a Beavatási tanítás 4. részében, ahol az emberhez így beszél:E£oucn.av exwv TTOieiv ú ßouXeTCii oü yap Kcrra yeveaiv agapTayei?, oute koto. Tuxüv TTopveueis, oute Ka0co? Xipoucn Tives, át twv acrrpcov ttXokgu tous aaeXyeiSt? ct e TTpooexeiv avayKa£ouai. Potestatem habens ea faciendi quae vult. Neque enim secundum nativitatem peccas, neque fortuna facit ut moecharis, neque sicut quidam nugantur, astrorum coniunctiones te ad lasciviam invitum trahunt. - Megvan benne a hatalom, hogy azokat a dolgokat tegye, amelyeket akar. Mert nem a születésed alapján követsz el bűnöket, nem is a vakszerencse hozza, hogy kurvázzál, és nem is, ahogy némelyek bohóckodnak, a csillagok összefonódásai juttatnak téged akaratod ellenére a pajzánságra. De még az is hozzájárul ezen olvasat javaslásához, hogy ugyanezen dolog egyenlő értékű megjelölésekkel magától szerzőnktől megismétlődik néhány sor után, pl. mikor ezt mondja: Ita in nobis non genitura plectitur sed ingenii natura punitur. - így nem azt bünteti bennünk, amit természetünkkel magunk kaptunk, hanem amit eszünkkel magunkhoz adtunk. Quid enim aliud est fatum quam quod de unoquoque etc. - Mert mitsoda a fatum vagy a dolgoknak szükséges képén való meg letele a mi értelmünk szerint hanem az a mit mind egyikőnkről az Isten ki mondot. Ezekkel a szavakkal okát adja szerző, hogy miért nem kell, hogy valaki a végzetből keressen vigasztalást, vagy ugyanazzal mentegesse, ami történt. A végzet ugyanis a keresztények felfogása szerint nem ad létet vagy létezést az emberek cselekedeteinek és dolgainak, hanem azokat a dolgokat és cselekedeteket, amelyek az ember belső és szabad akaratból jövő természetéből fognak bekövetkezni, előre látja, megjósolja, kimondja őket, és ezt az előrelátást, vagy irpoyvcücns-t nevezték végzetnek a korai keresztényeknél. Erre a dologra kiváló helyünk van Augustinusnál az Isten városáról 5. könyv, 9. fejezetében: Ordinem autem causarum, ubi voluntas Dei plurimum potest, neque negamus neque fati vocabulo nuncupamus, nisi forte ut fatum a fando dictum intelligamus idest a loquendo: non enim abnuere possumus esse scriptum in Literis Sanctis Semel locutus est Deus, duo haec audivi - Quod enim dictum est, semel locutus est intelligitur immobiliter, hoc est incommutabiliter est locutus, sicut novit incommutabiliter omnia quae futura sunt, et quae ipse facturus est. Hac itaque ratione possemus a fando fatum appellare nisi hoc nomen iam in alia re soleret intelligi, quo corda hominum nolumus inclinari. - Az okok rendjét pedig, ahol Isten akarata legtöbbet tehet, nem tagadjuk, de fátumnak sem nevezzük, hacsak talán a "fátum" szót a "fandum szóból , vagyis a "beszéd"-ből nem magyarázzuk. Mert nem 432
