Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
Ugyancsak neki az aranyszobrát a császári palotákban is őrizték, és különböző szolgálatokkal igyekeztek nála érdemeket szerezni s őt lekötelezni azok, akik a császárságra vágytak. így Aelius Lampridius történetíró följegyezte Severus császárról, hogy amikor már-már haldoklóit, és két fiát Augustusokká akarta tenni, megparancsolta, hogy Fortuna aranyszobrát az első éjszaka elsőszülött fia hálószobájába vigyék be, a következő éjszakán pedig ifjabbik fia hálószobájába. Ugyanis úgy gondolta, hogy ez a Fortuna dönt visszavonhatatlanul fiai helyzetéről, s végül csak úgy juthatnak el a császárságra, ha ezt Fortuna akarja. Octaviusunk már mindezt a kettőt, melyekről úgy gondolták, hogy végzetes szükségszerűséget hoznak az emberi dolgokban, támadja, és azt mondja, hogy vagy nem lehet velük vigasztalódni, vagy pedig velük mentegetni kinek-kinek ádáz tetteit. Hogy pedig milyen módon semmisíti meg ezeket a vélekedéseket, és hogyan javasolja a sajátját, következő szavaiból nyilvánvaló. Sit sortis fortunae mens tamen libera est (életsorsa55 függhet a véletlentől, de értelme szabad) Minucius kézzel írott kódexe így olvassa: fortis fortunae. Hogy ez mi, bizonyos magyarázók magyarázni erőlködnek, úgy vélvén, hogy Minucius azok gondolkodása alapján beszél, akik minden egyes emberhez egy saját fortunát jelöltek az aTTOTeXeapaTiKT| vagy iudiciaria (kijelölő illetve ítélő) asztrológia alapján, amely az emberek egész életpályáját szabályozná. Amit a sors fortunae-mk. neveztek, illetve ó KXr|pos tt|s Tuxps-nek, és hogy ezek szerint Minucius szavai azt jelentik, bármi kimenetele van a szerencse sorsának. Jóllehet, vagy ámbár a dolgok megtörténnyenek a különös szerentsének rendelése vagy határozása szerint. Ám kevésbé tetszik másoknak ez a magyarázat, köztük Jacobus Gronoviusnak, aki úgy gondolja, hogy ezt kell olvasni: senki se keressen a végzetben akár vigasztalást, akár ne mentegesse a dolgok kimenetelét. Sint sortes fortunae. Hogy a sors micsoda, azt Cicero elmagyarázta a Jóslás 2. 41-ben: Ezt mondja: Quid sors est inquit? quod totos iacere quod tesseras quibus in rebus temeritas et casus, non ratio nec consilium valet. - Mit jelent ugyanis ez a fajta jóslás? Szinte majdnem ugyanaz, mint a kockadobás, a tessera-játék, amelyekben az esetlegesség és a véletlen, nem pedig a számítás és megfontoltság dönt. (ford. Hoffmann Zsuzsanna) Ezek szerint azt mondja Octavius: sint sortes fortunae: am legyenek ollyan történetek a szerentse áltál a mellyek tsak kotzhabul es minden ok nélkül láttatnak úgy esni: mindazonaltal az igaz hogy a lelek szabados. Ezekben a szavakban az első pillantásra úgy tűnik, hogy Octavius megengedi a pogányoknak, hogy a szerencse az emberi dolgokban sorsvetés módjára játszik, ezek minden 55 A fordítás a sortis ill. sors olvasatot követi. 429
