Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
mire történik utalás, azt néhány szóban elő kell adnom. Héródiánosz a Történet I könyvében beszámol arról, hogy az a hajó, amelyen a pessinusi istennőt szállították a Tiberisen, hirtelen valami isteni erő folytán megállt, és onnan nem lehetett semmi erővel elmozdítani, amíg oda nem jött egy Vesta-papnő, akinek neve Claudia volt. Őt azzal vádolták, hogy beszennyezte szüzességét, és félt az ítélettől, s azt kérte a néptől, hogy a róla való ítélkezést engedjék át a pessinusi istennőnek. Miután ezt elérte, hangos szóval könyörgött az istennőhöz, hogyha az istennő tudja, hogy ő szeplőtelen, parancsolja meg a hajónak, hogy haladjon továb. Miután ezt elmondta, megoldotta övét és rákötötte a hajóra, amely azonnal követte az őt kezével vezető szüzet. Lásd Lactantiust, is a 2. könyv 7. fejezetében. Haec omnia sciunt plerique, pars vestrum ipsos Daemones de semetipsis confiteri etc. - Tudjatok ti azt mind töbnyire, a Romaiaknak pedig tudja nagy része, hogy mindezeket önnön magokról meg vallyak a Daemonok hogy tudnillik ők legyenek tisztátalan lelkek es ők foglallyak el az embereket valahányszor vala hányszor hathatos beszedekkel es buzgó imádságokkal őket az embereknek testekből ki hajtyak. Kevésbé használt beszédfordulat a sciunt plerique pars vestrum. Az az értelme, hogy a plerique minden fajú és minden népből való embereket jelent, akik gyakran voltak ott, amikor a keresztények az emberi testekből démonokat űztek ki, akár elfogadták a keresztény szent dolgokat, akár nem. A pars vestrum pedig láthatólag a Római Birodalomban lakó azon polgárokra utal, akiknek a megszabadítás efféle jótéeményét adták a keresztények, vagy pedig azokra, akik együtt laktak azokkal, akik ilyesfajta jótéteményt kaptak, ám mégis megmaradtak a pogányságban. Az pedig maga is döbbenetes dolog, amire itt rámutat Octavius, és amelyet nem szégyell dicsekedve a pogányokkal szembeszegezni: ez a démonoknak megszállt emberi testekből való kiűzése az ördögűzés által. Tudniillik ez az a csodálatos ajándék, amelyet Krisztus Urunk először is az apostoloknak engedett meg egyháza gyarapítására, hogy a démonokat, akik az emberi testeket megszállták, képesek legyenek elűzni, és az embereket tőlük teljességgel megszabadítani. Ennek a - hangsúlyozom - csodálatos adománynak, mely két ill. három századon át tartott a keresztény egyházban, és a mi Minucius Felixünk korában, aki a III. sz. eleje körül élt, annyira nyilvánvaló bizonyítékai voltak, hogy merészkedett a pogányokat ezekhez odahívni. A démonoknak ez az elűzése két dologgal következett be, ahogy szerzőnk említi: mégpedig a szavak sanyargatásával és a könyörgés tüzével. Ezek szóalakzatok, 349
