Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
könyvében beszámol arról, quod multis familiaribus denuntiabat, ut haec facerent, omitterent illa, tamquam numine ea sibi praedicente. Quod si qui parerent, sentiebant id sibi ex usu esse, qui vero non paruissent, factipoenitebat. - hogy sok ismerősével közölte, hogy ezeket dolgokat tegyék, amazokat mellőzzék, mintha egy isten tárta volna föl ezeket neki. Hogyha engedelmeskedtek, érezték, hogy ez nekik hasznukra vált, ha pedig nem engedelmeskedtek, megbánták tettüket. Általában megjegyzik a görög szerzők, hogy ez a démon csak azokban a dolgokban mutatkozott meg, amelyekben jóslásra, nem pedig meggondolásra volt szükség. És fényt csak a homályos dolgokban gyújtott föl, s azokban, amelyekhez az emberi ész nem képes felérni. így tehát összefoglalva azt mondhatjuk, ez inkább a jövendő dolgok megjósolásában, mint az észszerű dolgok eldöntésében volt hathatós. Pl. Theokritosz Plutarkhosznál a Szókratész szellemében elmondja, hogy az ő jelenlétében történt meg, hogy Szókratész kísérőivel más úton akart menni, mint amire előbb gondolt, s ez a szellem figyelmeztette, nehogy a malaccsordától összemocskolódjanak. És amikor ezt nem vették figyelembe, meg is történt velük. Ezen démon figyelmeztetésének egy másik példáját adja elő Xenophón, Szókratész menekülés közben útelágazáshoz jutott s a kísérői jobbra mentek, ő a a démon figyelmeztetésére a bal oldali utat választotta, s az ellenség csapatát elkerülte, míg a többi kísérő beléjük futott, azok bár figyelmeztette őket, nem akarták őt követni. Vizsgálták s keményen vitatkoztak rajta mind a régiek, mind a későbbiek, mi volt Szókratész ezen démonja? A szókratészi filkozófusok általában ezt szellemnek tartották, mintegy közbülső természettel az istenek és emberek között, vagy pedig olyan szellemnek, aki azért volt Szókratész elé rendelve, hogy irányítsa, s az isteni erényt jóslataival megmutassa. Ezért nem egyszer őt Szókratész istenének is hívták. Ha viszont feltételezzük, hogy a Szókratész követők azon erősködnek, hogy valami középső természetű szellem volt, nehéz lesz megmondani, jó volt-e vagy gonosz. Mert hogyha úgy hisszük, hogy egy jó szellem állt mellette, nemcsak méltatlan lett volna hozzá, hogy a barátok nevetséges s komolytalan dolgairól figyelmeztesse őt, de nem lehet elképzelni, hogy egy jó szellem egy ekkora férfival kapcsolatban eltűrte volna, hogy áldozatokat mutasson be, gyakran otthonában, máskor viszont a város közös oltárainál, ahogy ezt Xenophón tanúsítja. így ugyanis a borzalmas babonát s bálványimádást segítette volna ez a jó szellem. Ehhez hozzájárul, hogy ez a szellem végveszélyében elhagyta Szókratészt, s az őt fenyegető végzetről még a legcsekélyebb intéssel sem figyelmeztette. Ezt, hogyha valami jó s üdvét kívánó szellem lett volna, nem tette volna. De azt sem lehet mondani Minuciusunkkal és más atyákkal együtt, hogy gonosz szellem volt. Egyedül Tertullianus szavait idézem fel A lélek 1. fejezetéből: Socrati aiunt daemonium a puero adhaesisse pessimum revera paedagogum. - Szókratésről azt mondják, hogy egy démon állt 335
