Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)

címe Octavius. Maga is láthatólag erre utal a 2. fejezetben a 3. oldalon, amikor elmondja, az őszi szünet miatt szabadult fel a bírósági gondok terhe alól.

Hogy leginkább melyik császár idejében élt Rómában a mi Minuciusunk, bizonyosan nem világos. Jeromos az Egyházi szerzők katalógusában is, úgy látszik, életrajzi sorrendben sorolta őket, őt pedig Origenész után közvetlenül, viszont Cyprianus előtt jelöli pontosan ki nem vehetően. Föltételezhetjük, hogy Kr. u. 247-et megelőzően élt, mert ebben az évben adta ki Cyprianus karthágói püspök az ő könyvét, A fájdalmak hiábavalóságát, mely könyvben oly sok mindent találunk, melyet Minuciusból azonos szavakkal írt át. Tehát úgy kellett, hogy Alexander Severus, Maximinus és Decius császárok idején éljen, ha az elsőtől eltekintesz, a legveszedelmesebb időkben. Hogy milyen volt a római törvénykezés állapota, mikor Minucius benne forgolódott, és hogy milyen volt a keresztény egyház arca ebben a városban, azt a korabeli emlékek mutatják; másrészt a császárok természetéből feltételezhető. Hogy a keresztények ügyét valamely ügyvéd ez időben képviselte-e, nem világos. Az biztos, hogy Tertullianus a Vádiratban jelzi, hogy ez aligha volt szabad. Annyira gyűlöletes volt akkoriban az ő vallásuk, illetve egyházuk, oly sok hivatalos előítélettel volt aláásva, hogy maga az, hogy valaki bevallotta a keresztény nevet, elegendő volt az elítéltetésre. Mennyire nemes volt így a mi Minuciusunk példája, aki a jó ügyeknek, amennyire lehetséges volt, védője volt Rómában, amikor ezt nem volt szabad büntetlenül tenni! Az biztos, hogy a keresztényeket ekkor eltiltották a törvénykezéstől, és nem adott nekik jogorvoslati lehetőséget a praetor. Azonban, mivel a közügyek őket gyakran nem nélkülözhették, néha a pogány császárok eltűrték, hogy közülük néhányan a közéletben feladatot töltsenek be. A keresztény császárok azután engedékenyebbek lettek.

így már Minucius előtt találunk néhány példát olyan férfiakra, akik - jóllehet keresztények voltak - mégis hozzáférhettek a bírósági ügyekhez. Jeromos 84. levelében a római Magnus szónokhoz említést tesz két Róma városi senatorról, Hippolitusról és Apolloniusról, akik kiérdemelték, hogy az egyházi szerzők között említsék őket. Hogy ne is említsem már a lugdunumi Vettius Epagatust, aki egykor sok éven át jelen volt és részben gyalázatból, részben tiszteletből nyilvánosan flapatcXriTOS Xpicmavwv-nak, a keresztények ügyvédjének neveztek; róla lásd Eusebiust; Egyháztörténet V. könyv, 1. fejezet, 155. lap Valesius kiadásában.

26