Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
XVI. fejezet Adnitendum tibi mecum est ut conviciorum amarissimam labem verborum veracium flumine diluamus - Teneked is velem együt azon kell igyekezned, hogy ezt a reánk hányatott motskos beszedeket, bőv de igaz folyassál magunkról le mossuk vagy le tisztítsuk. A kéziratos kódexek itt azt írják, hogy verborum veracium lumine diluamus, és Jacobus Gronovius sok érvvel azon van, hogy meg kell maradni ebben az olvasatban. De el kell ismemi, hogy csak erőszakosan és jellegzetesen lehet mondani, hogy valami foltot vagy romlást a beszéd fénye elmosson. A fény ugyanis megvilágít, nem mos. Meg kell tehát maradni, úgy gondolom, a kiváló kiadóval abban a javításban is, hogy ezt olvassuk: verborum veracium flumine diluamus. Ez ugyanis természetes és szokásos beszédmód. így beszélt Cicero Az istenek természete 2. könyvében /1. fejezet/: neque flumine conturbat inanium verborum - nem zavarodom meg az üres szavak zuhatagától (ford Havas László). Továbbá a beszéd folyamával mosódnak el az elmarasztaló hibái is, és láthatóan erre a helyre gondolt Minucius, amikor ezt írta. Nec dissimulabo principio ita natalis mei errantem - Nem titkolom el, hogy nékem úgy ne látzott volna mintha a Caecilius ide s tova bolygo tsavargo es tsuszamlo ertelme igen erőtelen ne volna: vagy hogy en nem tudom, ha ugyan el veszette a te regi ragyogó kezseged egészen vagy pedeg hogy tsak most tantorodot ki a hellyeböl valami tevelyedes által. A nutasse gyakorító ige a nuo-ból, azaz fejmozdulattal vagy ferde mozgással jelezni az akaratot. Ezt a gyakorító igét különösen olyan dolgokra használják, melyek remegő mozgással jelét adják a rövid időn belül bekövetkező összeomlásnak; egyszóval, melyek remegésükkel omlással fenyegetnek. E jelentésnek első részét kifejezi az az.ige, amit itt is használnak: a vacillo, ez ugyanis azt jelenti, remegek és az egyenes pályától ezzel a remegéssel valamennyire eltérek. Innen lehet megérteni Seneca ismert mondását a 114. levélben: Cum ille paulum vacillavit, simul nutant. Mikor ő reszkedvén valamenyére ki tantorodik, akkor minnyajjan es ő félszen vágynak. Ugyanezt a nutandi (ingadozás) jelentést használják a klasszikus szerzőknél, mint Vergiliusnál az Aeneisben (II, 629. sor): ornus concusso vertice nutat, kőrisfa... lombját... remegted (ford. Lakatos István) 171
