Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
Merito ergo de oraculo testimonium meruit prudentiae singularis (Tehát alaposan rászolgált arra, hogy a jósda kijelentése tanúskodjék egyedülálló bölcsessége mellett.) Ezt a Püthia adta delphoi jóslatként ezekkel a szavakkal, ahogy Diogenes Laertius elmondja a Filozófusok élete II. 37. szakaszában: AvSpüiv dTTavTCuv SaíKpaTps' aocj>umiTOS. - Minden ember közül Szókratész a legbölcsebb. Mortalium unus Socrates vere sápit. - A halandók közül egyedül Szókratész valóban bölcs. Quod oraculum praesensit idcirco universis esse praepositum, non quod omnia comperisset: sed quod nihil se scire didicisset (A kijelentés, miként ő maga világosan megértette, nem azért helyezte őt minden ember elé, mintha mindent tudna, hanem azért, mert azt tudta magáról, hogy semmit sem tud.) Ezek a szavak nyilvánvalóan hibás helyzetben vannak, ugyanis nem adnak ép értelmet. Ezért a tudósok, mivel a kéziratos kódexek segítségével nem voltak képesek meggyógyítani ezt a helyet, azzal kísérleteztek, hogy hozzávetéssel javítsanak. Jacobus Gronovius kiadásában úgy gondolja, hogy így kell elválasztani ezeket a szavakat: Merito ergo dei oraculo testimonium meruit prudentiae singularis. Quid oraculum? idem ipse praesensit idcirco universis esse praepositum non quod omnia comperisset sed quod nihil se scire didicisset. - Méltán rászolgált tehát az isten jóslata alapján, hogy egyedülállóan okos. Mit mond a jósszó? Maga is érezte, hogy mindenki elé van helyezve, s nem azért, mert mindent megértett, hanem mert megtanulta, hogy semmit sem tud. Gronovius tehát azt gondolja, hogy fokozás van Minucius szövegében és valami nagyobbat és nevezetesebbet hoz fel fölfogása megerősítésére. Ugyanis mintegy arra hivatkozik, hogy neki nincs is szüksége jósszóra, hiszen saját maga előre érti, hogy a többiek fölé emelkedik, akik közül egy sem volt képes magát ilyen alacsonyra helyezni. Ehhez a coniecturához figyeld meg, hogy ez a fajta fokozás és hivatkozás ismerős a klasszikus szerzőknél. Lucilius (Krenkel 523) ugyanis Gelliusnál a 4. könyv 1. fejezetében ezt használja: Legavit quidam uxori mundum omne penumque. Quid mundum? Volt, ki nejére hagyott minden díszt s ami volt még. Hát mi a dísz? De itt úgy látszik, hogy ennek nem lehet helye, mert az, ami nagyobb és ismeretesebb ebben a fordulatban, ugyanaz, amit az első részben már sugalltak, és akkor mind az egyik, mind a másik jósszóhoz tartozott a monitum. Nem lehet tehát a jósszótól való visszatérésnek fölfogni. Tehát Ouzelius után Davisius jóval bölcsebben javította ezt a helyet. Ő úgy gondolja, így kell 158
