Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)
ettől a névszótól a posthumus. Mert ez az, aki apja temetése (humatio) után született; a postumus viszont az, aki a végső vagy utolsó helyen született még apja életében. Ezt Vergilius egy helye mondja el, amely az Aeneis VI. énekében, a 763. sk.sorokban van: Silvius, Albanum nomen, tua postuma proles Quam tibi longaevo serum Lavinia coniunx Silvius, így nevezik, neve albai név, legutolsó sarjad, akit Lávínia, vénségedre királyul... (ford. Lakatos István) Később így jelenti a szélső, végső halhatatlanságot, amely ez élet után a másik nemzedékben lesz. Cum periculo quateris (holott veszedelem szorongat) Cellarius néhány más tudóssal együtt azt gondolta, hogy itt azt kell olvasni quum querquero quateris. El kell ismemi, hogy a querquerus szó nem volt ismeretlen a latin szerzők előtt. Ez hideglelést jelent a görög KepK€po?-ból. Használta ezt Lucilius Festusnál /Krenkel 1216/ Querquera consequitur febris capitisque dolores Ráz a hideg lázban, cudarul fejed is fáj. De már csak az is vissza kellett volna tartsa Cellariust attól, hogy ezt a szót a szövegbe beiktassa, hogy egyetlen kéziratban sem található ez így írva, hanem teljességgel a Cum periculo quateris. És ebben az olvasatban egyáltalán nincs semmi kényelmetlen. Mert a quati, azaz moveri (megindulni) periculo animam (hogy a veszély megdöbbenti a lelket) az a legjobb latinsággal hangzik. Gellius, Attikai éjszakák XIX. könyv 1.: Quum sonus aliquis formidabilis aut repentinus periculi nuncius, vel quid aliud est eiusmodi factum, sapientis quoque animum paulisper moveri. - Ha valamifajta rémületes hang vagy a veszélyről szóló hirtelen tudósítás, vagy valami efféle történt, a bölcs lelke is kissé megindul. Ezzel az érveléssel akaija ismét ráerőszakolni álláspontját a keresztényekre az eljövendő életről, mintha azt mondaná, hogy ostoba emberre vall az, hogy nem látja át, hogy nem lehet halhatatlan és boldog az, akit ebben az életben a természetes életkörülmény szomorú gondolatokkal és különböző betegségekkel koptat, gyengít és erőtlenít. Ecce vobis minae, supplicia, tormenta. íme most mindjárt reátok következnek a pirongato fenyegetések, az erőszakos halallal való megölettetes es a különb fele 145
