Sinai Miklós: Elmélkedések M. Minucius Felix Octaviusához - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 14. (Debrecen, 2008)

Peregrinusát, a keresztények hihetetlen szeretettel fogadták és észrevette, hogy ők általában bajaik enyhítésére vágyódnak, e dolog okát így adja meg: mivel meggyőzték magukat ezek a nyomorultak to gev óAov aOavaTOi eoecxOai Kai ßiwaeaQai tov aei xpovov. se omnino immortales fore et perpetuo victuros - hogy teljességei halhatatlanok lesznek és örökké fognak élni.

Anceps malum et gemina dementia (Kettős gonoszság és kettős őrültség) Ez a

legerőteljesebb kritika a feltámadásról szóló tétel ártalmas és káros természetetéről. Az anceps malum sajátosan az, amely mindkét oldalról: élűiről is, hátulról is fenyeget bennüket, amit mind szemből, mind hátunkból kapunk. Ez jelzi e vélekedésnek a hátrányos oldalait, hogy egyrészt életükben fogják érezni az emberek, s életük után is. Ugyanis a remélt jutalmat nem érhetik el.

Inde videlicet et exsecrantur rogos et damnant ignium sepulturas (Éppen ezért megvetik a máglyákat, kárhoztatják a halottégetést.) Az a szokás, hogy a halottakat földbe temessék, a legősibb szertartás volt. Nyilvánvaló, hogy a régi időkben Athénben a testek földbe temetése volt a szokás Kekropsz törvénye szerint, melyet Cicero a Törvények II. könyvében hoz fel. Ez így szólt: Mortuum terra humato! - A halottat földdel fedjétek be!_Innen Amobiusnál olvashatjuk, hogy magát Kekropszot is Athénben a Minerváimban temették a földbe. A perzsáknál is kötelező volt ugyanez a szokás, ezért Xenophórmál azt olvassuk, hogy Kürosz, a perzsák királya, amikor közel járt a halálhoz, övéitől azt kérte, ne helyezzék őt, sem aranyba, sem ezüsbe vagy drágakőbe, hanem adják vissza a földnek. Közben azonban a görögöknél az elkövetkező időkben az járta, hogy az emberek kedve és döntése alapján szabad volt akár a hulla égetése, akár pedig földbe temetése, de azután az előbbi annyira túlsúlyba jutott, hogy az utóbbi csaknem teljesen eltűnt.

Rogusnak pedig azt a fahalmot nevezik, amelyet a hullák elégetésére hordtak össze. így hivták akár a pwyn fissura (hasítás)-ból, mivel hasogatott fából volt, akár pedig azért, mert a fahalomhoz, ahová a hullát helyezték, hogy elégessék, odahívták (rogabantur) a halotti szellemeket. Az ilyen rogust mindenhol össze-vissza városszerte fel lehetett állítani, kivéve azt, amit a XII táblás törvények írtak elő, hogy 60 lábnyira legyenek mások házától, kivéve, ha azok gazdája egyetértett, méghozzá a tűzvész elkerülése végett. Ezt pedig nem oktalanul írták elő, mert Publius Clodius néptribunus temetésekor a Curia Romana felgyulladt és Attius Navius szobrának talapzata, mely előtte volt fölállítva, elégett. Ugyanis olyan fákból

135