Kiséry Zsuzsanna - Szabadi István: A beregi református egyházmegye jegyzőkönyvei 1593-1753 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 12. (Debrecen, 2002)
Bevezetés A beregi egyházmegye különleges helyet foglal el a református egyházmegyék között. A Zoványi Jenő által renitensnek és independensnek nevezett egyházmegye reformációja olyan egyéniségekhez kötődik, mint Radán Balázs és Kálmáncsehi Sánta Márton, előbbi beregszászi, utóbbi munkácsi prédikátor, mindketten Petrovics Péter oltalma alatt. A beregi egyházmegye, melynek egyházai elsőként tértek át a helvét-kálvini irányra, területileg a tiszáninnenhez tartozott, a reformáció előtt is az egri egyházmegye része volt, mégis 1557 óta a tiszántúli református egyházkerület egyházmegyéi között foglal helyet. Ebben döntő szerepe volt Petrovics Péternek, akik ragaszkodott ahhoz, hogy a létrejövő tiszántúli és törekvése szerint helvét irányú egyházkerülethez csatlakozzék, nehogy az ekkor még lutheránus vezetésű szatmárvidékkel vagy tiszáninnennel kelljen szövetkeznie. A tiszántúli egyházkerületen belül a beregi egyházmegye különállása földrajzi fekvése mellet azzal is magyarázható, hogy Kálmáncsehi és Radán Balázs az ötvenes évek fordulóján az akkor még lutheránus Debrecennel is szemben álltak, sőt Kálmáncsehit az 1552-es, Körösladányban tartott debrecen-nagyváradvidéki zsinat egyenesen eretneknek nyilvánította, s bár Kálmáncsehi ugyancsak kiátkozta a zsinat tagjait, mégiscsak távoznia kellett a városi tanács határozatára Debrecenből. Még abban az évben két zsinatot tartottak vezetésével a beregi lelkészek s kiálltak a helvét irány mellett. Teljesen független életet él az egyházmegye ekkor, papjait is Radán Balázs példáját követve Kálmáncsehi szenteli fel, aki Petrovics ösztönzésére 1556-ban visszatért Debrecenbe, a következő évben megszervezésre kerül a tiszántúli, immár helvét irányú egyházkerület, aminek ennek ő lesz a püspöke haláláig - azaz néhány hónapra. Halála után visszaáll a beregi egyházmegyének részleges független volta, és a teljes függetlenségre való törekvése a 19. századig nem is hagyott alább. Ezek a törekvések a leghangsúlyosabban a papszentelés kérdése körül öltöttek testet. Gyarmati Miklós esperes az alatta 5
