Lengyel Katalin (szerk.): „Alamisna képpen conferáltam” A szatmárnémeti református gimnázium alapítványai 1667-1918 - Editiones Archivi Districtus Reformatorum Transtibiscani 11. (Debrecen, 2002)

A gimnázium részére tett alapítványok

célú alapítványt tehetek, a Szatmárnémeti városból származó Hegedűs család javára is, akkor attól az időtől kezdve midőn mind a két alapítvány évi jövedelme segély gyanánt kiosztható lesz, a két alapítványt a Halmy és Hegedűs család részére együttes ala­pítványként tekintem, amelynek jövedelméből a két család tagjai egyenlő mértékben részesítendők segélyben a fentebb megálla­pított módozatok szerint. Kivételt csak testvéreim törvényes utódai élveznek, akik a többi rokonoknak jutó évi segély kétszeresére van igényük. Bizalommal felkérem azért a Szatmári és Németi ref. egyház gondnokságát, hogy ettől az időtől kezdve együttes ülésben hatá­rozzanak a segélyről, mert jóakaratú szándékom ellen volna az, hogy az egyik család tagjai az egyik alapítvány jövedelmeiből csu­pán azért élvezzenek nagyobb segélyt, mert a segélyre jogosult családtagok száma ott véletlenül kisebb. Ha azonban bármely család kihal, attól az időtől kezdve az ezen család számára tett alapítványnak egész évi jövedelme a XIV szakasz szerint felerészben a tiszántúli egyházkerület, felerész­ben pedig a megjelölt egyházat illeti, a másik rokon család erre a jövedelemre többé nem tarthat igényt. Remélem, hogy fenti alapítvány a törvényes származású és a magyar szent korona országainak területén lakó igényjogosultak­nak hasznára leend s hogy ők hálás emlékkel lesznek örökhagyó Halmy János és felesége Kántor Julianna iránt. Mivel néhai nagy­bátyám hagyatéki ügye még véglegesen letárgyalva nincsen, az engemet érdeklő hagyatéki rész rendezéséig magam kívánok köz­reműködni; ha azonban ebben bármely körülmény vagy halál­eset folytán is akadályozva lennék, a tiszántúli ref. egyházkerület főgondnokságát bízom meg ezen feladat teljesítésével. Mindama rokonaimat, akik az alapítványra tett intézkedései­met vagy azok egy részét perrel támadnák meg, teljesen és végle­gesen kizárom az alapítványra való igényjogosultságból. XXIII. Az alapítványt mindennemű jogügyekben a tiszántúli ref. egyház főgondnoka van hivatva képviselni. XXIV. Jelen alapítólevelet öt eredeti példányban állítottam ki azok közül egy-egy példány a m. kir. vallás- és közoktatásügyi, a m. kir. belügyi minisztérium, két példány a tiszántúli ref. egyház­141

Next

/
Thumbnails
Contents